Fő tartalom átugrása

Eladta a tartozás fedezetéül szolgáló szarvasmarhákat

Írta: Somogy Megyei Főügyészség
Megjelent: 2020. május 13. Szerda, 09:20

Ugyesz

A Kaposvári Járási Ügyészség tartozás fedezetének elvonása bűntette miatt emelt vádat egy 58 éves férfi ellen, aki fedezetként lekötött szarvasmarháit szerződést szegve értékesítette, így a vagyont elvonta.

 

 

A vádiratban foglaltak szerint a vádlott 2015 júniusában kapott kölcsön 8 millió forintot vállalkozása működtetésére a sértettől, amit 2 év múlva kellett volna visszafizetnie.

 

A férfi azonban nem tudott teljesíteni a sértett felé, így újabb szerződést kötöttek, melyben a vádlott vállalta, hogy a tartozást kamatokkal együtt határidőre megfizeti, illetve fedezetül felajánlotta a tulajdonát képező 12 darab szarvasmarhát és cégében fennálló üzletrészét.

 

A vádlott a szerződésben foglalt határidő lejártakor nem fizetett, és időközben a szarvasmarhákat is értékesítette több mint 3 millió forintért, de azok árát sem adta át a sértettnek, míg a 3 millió forint névértékű üzletrész azért nem kerülhetett a sértett tulajdonába, mert a kft-t felszámolták.

 

A Kaposvári Járásbíróság a vádlottat az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására irányuló indítványtól eltérően 3 évre próbára bocsátotta az iratok alapján hozott végzésében, ezért az ügyészség tárgyalás tartását kérte a vádirat szerinti büntetés kiszabása végett.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb