Fő tartalom átugrása

Dupláztak a balatoni vízírendőrök

Írta: SMRFK
Megjelent: 2020. június 14. Vasárnap, 13:45

tfJ3gLDa

Két üzemképtelenné vált kisgéphajót is a rendőrök segítettek ki a szorult helyzetből.

 

 

A siófoki vízirendőrök 2020. június 13-án 15 óra körül a Zamárdi előtti vízterületen járőröztek, amikor műszaki hiba miatt mozgásképtelenné vált elektromos kisgéphajó utasai a segítségüket kérték. Az egység a mentést késedelem nélkül megkezdte és a hajót, a három bajba jutott személlyel együtt épségben a siófoki kikötőbe vontatta.

 

Egy másik vízirendőr egység a siófoki Ezüstpart előtti vízterületen 16 óra körül észlelte, ahogy egy elektromos kisgéphajó vesztegel a vízen. A járművön tartózkodók elmondták, hogy a hajó akkumulátorai lemerültek, így önerőből már nem tudnak biztonságban visszatérni a kikötőbe. Az egyenruhások a hajót és utasait szintén a siófoki kikötőbe vontatták.

 

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság felhívja a figyelmet, hogy amennyiben a Balaton vízfelületén bajba kerülnek vagy bajba jutott személyt, személyeket észlelnek, tegyenek bejelentést az ingyenesen hívható 1817-es segélyhívó telefonszámon!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb