Fő tartalom átugrása

Volt élettársára tört egy férfi Nagyszakácsiban

Írta: SMRFK
Megjelent: 2020. szeptember 22. Kedd, 14:26

megbilincselve ill 2 0

Az ügy adatai alapján a 49 éves tapsonyi lakos 2020. szeptember 20-án éjszaka egy vascsővel befeszítette volt élettársa lakásának ajtaját, majd az ingatlanba behatolva szóváltásba keveredett az ott lakókkal.

 

 

Először a nő szólította fel a távozásra, majd szintén a házban tartózkodó ismerőse kérte ugyanezt a betolakodótól. Utóbbi felszólítására a támadó a kezében lévő vascsővel többször is megütötte a férfit, aki az ütésektől a földre esett, az agresszor pedig elmenekült a helyszínről.

 

A körzeti megbízottak másnap reggelre felkutatták és elfogták a feltételezett elkövetőt, akit a Marcali Rendőrkapitányságra állítottak elő. A nyomozók felfegyverkezve elkövetett magánlaksértés bűntett és súlyos testi sértés bűntett kísérlete megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a férfit, valamint megállapították, hogy a bíróság korábban már elrendelte a távoltartását, így a megszegése miatt őrizetbe vették.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb