Fő tartalom átugrása

Családok rászorultságát használta ki az uzsorás

Írta: Somogy Megyei Főügyészség
Megjelent: 2020. november 04. Szerda, 13:03

uzsora

A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége többrendbeli uzsora bűntette miatt emelt vádat azzal a 44 éves férfival szemben, aki 50%-os kamatra nyújtott kölcsönt nehéz anyagi körülmények között élő, kiskorú gyermeket nevelő családoknak.

 

 

A büntetett előéletű férfi egy Somogy megyei községben 2016. évtől kezdődően úgy nyújtott kisebb összegű kölcsönt a sértetteknek, hogy a következő hónapban annak másfélszeresét követelte vissza. A különösen aránytalan mértékű uzsorakamatot az alacsony jövedelemből élő sértettek teljesen soha nem tudták visszafizetni, így hamarosan adósságspirálba kerültek, és egyre inkább rászorultak a vádlott által nyújtott újabb kölcsönökre.

 

A sértettek kiszolgáltatottságát kihasználva a vádlott 2020 májusáig több éven keresztül nyerészkedett öt rászoruló családon, akiktől összesen legalább két és fél millió forintot vett át, ezáltal őket további súlyos nélkülözésnek tette ki.

 

A barcsi nyomozók végül 2020 májusában szereztek tudomást a vádlott bűncselekményeiről, akit elfogtak és őrizetbe vettek, míg az ügyészség kezdeményezésére a bíróság elrendelte a férfi letartóztatását.

 

Az ügyészség a Barcsi Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az azóta is letartóztatásban lévő vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés kiszabására tett indítványt azzal, hogy amennyiben az előkészítő ülésen a bűncselekmények elkövetését beismeri, a bíróság a szabadságvesztés tartamát négy évben állapítsa meg.

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb