Fő tartalom átugrása

Több mint két éven keresztül terrorizálta a családját

Írta: Somogy Megyei Főügyészség
Megjelent: 2021. január 20. Szerda, 09:00

20201 01 20 som 1024x684

A Siófoki Járási Ügyészség két rendbeli kapcsolati erőszak vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki fizikailag és lelkileg is bántalmazta volt feleségét és közös fiúkat.

 

 

A vád szerint az 52 éves vádlott és felesége 2015-ben elváltak, ekkor a nő és közös nagykorú gyermekük elköltözött a férfi balatonszemesi házából. Miután a sértettek 2017 júniusában anyagi okokból kénytelenek voltak visszaköltözni a vádlott ingatlanába, a férfi napi szinten megkeserítette az életüket, így rendszeresen szidalmazta, becsmérelte és különböző sértő jelzőkkel illette őket. A verbális bántalmazáson túlmenően azonban előfordult az is, hogy a férfi a volt feleségére támadt, melyet 24 éves fiúk akadályozott meg, akit ezért a vádlott később több alkalommal késsel (1. kép) életveszélyesen megfenyegetett.

 

A vádlott ezen kívül rendszeresen, a békés együttéléssel összeegyeztethetetlen magatartást tanúsított, így ittas állapotban kiabált velük, felborította a bútorokat, a lakást összepiszkította.

 

A vádlott az elkövetési időszak alatt többször állt gyógykezelés alatt, ami eredményre nem vezetett, magatartása miatt a család bejelentésére többször is rendőri intézkedésre került sor.

 

Az ügyészség a Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában a vádlottal szemben büntetővégzés meghozatalára irányuló kezdeményezéssel felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozta azzal, hogy annak tartamára a bíróság rendelje el a férfi pártfogó felügyeletét.

A fénykép a helyszíni szemle során készült.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb