KÉK HÍREK
mtksz-allas

Bilincslead 4

Három fiatalkorú kompromittáló felvételek nyilvánosságra hozásával fenyegetve zsarolt ki pénzt egy őrtilosi ismerősüktől.

 

 

Az eljárás adati alapján egy 16 éves őrtilosi lakos 2021 júliusának közepétől, kilétét eltitkolva, rendszeres telefonhívásokkal kezdte zsarolni egy helybéli ismerősét. Kezdetben az áldozatról készült, kompromitáló tartalmú felvételek közzétételével, majd később már a lakóházának felgyújtásával is fenyegetve 100.000 forint átadására bírta rá az 55 éves férfit.

 

A zsaroló a készpénz átvételéhez két további, vele egyidős barátját is bevonta. Egyikük 2021. augusztus 2-án délután, az átadás céljából előre megbeszélt helyszínen, egy símaszkot viselve várta áldozatukat, míg a két társ a közelben rejtőzve kísérte figyelemmel a történteket.

 

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság bevetési egysége ekkor ütött rajta a három feltételezett elkövetőn, akiket elfogtak és előállítottak a Nagyatádi Rendőrkapitányságra. A nyomozók mindhármukat zsarolás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd őrizetbe vételük mellett előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.