KÉK HÍREK

capture 20211111 015203

Egy ukrán bárkáról, valamint egy Pest megyei raktárból összesen 2,8 millió doboz, vagyis 57 millió szál adózatlan cigarettát foglalt le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A csaknem 5,5 milliárdos – Magyarországon eddig példátlan értékű – fogás után négyen már letartóztatásban vannak.

 

 

A csempészek hajója papíron bálás sót szállított a Dunán, ám az ellenőrzéskor kiderült, hogy az egyenként 1300 kilós zsákok a só mellett több mint 2,3 millió doboz zárjegy nélküli cigarettát rejtenek. A NAV munkatársai a helyszíni információk elemzésével gyorsan eljutottak egy Pest megyei telephelyhez is, ahol hasonló körülmények között – sóval álcázva – további majd félmillió csomag csempészcigit találtak.

 

Az ukrán származású magyar állampolgárokból álló szervezett csoport az elcsalt áfával és jövedéki adóval csaknem 4 milliárd forint kárt okozott a költségvetésnek.

 

Az akcióban három személyt sikerült tetten érni, a negyedik gyanúsítottat szökés közben fogták el a pénzügyőrök. Mind a négyüket őrizetbe vették, a Szekszárdi Járásbíróság pedig elrendelte letartóztatásukat. Az akció külföldi szálait – nemzetközi bűnügyi együttműködésben – az EUROPOL koordinálta.

 

A NAV költségvetési csalás és pénzmosás meglapozott gyanúja miatt nyomoz, az elkövetők akár 20 évet is kaphatnak.

 

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.