KÉK HÍREK

kep1 1 1024x684

A Siófoki Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete és kábítószer birtoklásának vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki bódult állapotban, késsel hadonászva követelte a sértettől, hogy térítse meg az autójában keletkezett kárt.

 

 

A 22 éves vádlottat 2021 augusztusában az élettársa telefonon értesítette arról, hogy a nemrég vásárolt autójával balesetet szenvedett, és a gépkocsiban anyagi kár keletkezett. A férfi – aki ezt megelőzően többféle kábítószert is fogyasztott – ettől rendkívül indulatossá vált, és taxival a baleset helyszínére érkezett, ahol kést rántott, majd dühében több alkalommal megrúgta az élettársát és a saját autóját is. A vádlott ezt követően a kést fenyegetően maga előtt tartva a balesetben valójában vétlen sértett irányába indult, és azt kiabálta a másik férfinak, hogy ki fogja fizetni az autó javítását.

 

Mivel a sértett időközben értesítette a rendőrséget, a férfi próbált elmenekülni a helyszínről, a nem sokkal később kiérkező járőrök azonban rövid időn belül elfogták és őrizetbe vették a férfit, akinek a letartóztatását az ügyészség indítványára a bíróság elrendelte.

 

A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség az azóta is letartóztatásban lévő vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta.

 

A fényképet a nyomozó hatóság a szemlén készítette.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.