Fő tartalom átugrása

Lopás, majd garázdaság miatt indult büntetőeljárás

Írta: Somogy Megyei Főügyészség
Megjelent: 2021. december 15. Szerda, 13:09

kép1 1

A Kaposvári Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé azt a harmincas éveiben járó férfit, aki ellen előbb lopás, majd garázdaság miatt indult büntetőeljárás.

 

 

Az ittas férfi 2021 szeptemberében a lakóhelyéhez közel surrant be egy családi ház udvarára, ahonnan egy 30.000,- Ft értékű, női vázas kerékpárt lopott el, amit egyik ismerőséhez vitt azzal a szándékkal, hogy később eladja. Mielőtt azonban pénzzé tudta volna tenni a lopott biciklit, a kaposvári rendőrök lefoglalták és visszaadták a sértettnek.

 

A vádlott ezután alig egy hónappal később egy üzlet parkolójában támadt rá egy férfira, akivel korábban az édesapjának volt konfliktusa. Az indulattól vezérelt vádlott a bántalmazás során többször pofon ütötte a férfit, akit a földre kerülése után még legalább két alkalommal meg is rúgott.

 

A Kaposvári Járásbíróság a bíróság elé állítás keretében megtartott tárgyalás során a vádlottat az ügyészi váddal egyezően mondta ki bűnösnek, és vele szemben 1 év fogházbüntetést, 1 év 6 hónap közügyektől eltiltást szabott ki, valamint elrendelte egy korábbi felfüggesztett szabadságvesztésének végrehajtását is.

 

A fénykép a nyomozó hatóság helyszíni szemléjén készült.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb