KÉK HÍREK

cats12

A siófoki egyenruhások néhány nap alatt kézre kerítették a német állampolgárságú férfit, akit több ország hatósága is körözött.

 

 

A rendelkezésre álló adatok alapján 2022. augusztus 8-án éjfél körül egy akkor még ismeretlen tettes betört egy siófoki tetoválószalonba, ahonnan tetoválógépeket és egyéb felszereléseket tulajdonított el több mint kétmillió forint értékben. Ezután egy közelben parkoló személyautóról lelopta a rendszámokat, és távozott a helyszínről. A rendőrök a nyomozás során rövid idő alatt azonosították a feltételezett elkövetőt, akiről a sikeres adatgyűjtést követően az is kiderült, hogy különböző bűncselekmények elkövetése miatt nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.

 

A siófoki egyenruhások a Terrorelhárítási Központ közreműködésével felkutatták a körözött személyt, aki 2022. augusztus 12-én délután a rendőri igazoltatás elől személygépkocsival elmenekült, majd Balatonszéplakon egy villanyoszlopnak ütközött.

 

Videó

 

A férfit elfogták és a Siófoki Rendőrkapitányságra állították elő. A járműben a tetoválószalonból ellopott eszközökön kívül számos más, szintén bűncselekmények elkövetéséből származó rendszámokat és tárgyat találtak.

 

A nyomozók a 32 éves férfit –őrizetbevétele mellett- többrendbeli lopás és egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A tolvaj vallomása során elmondta, hogy a közelmúltban több alkalommal követett el lopást többek között Németországban, Csehországban és Ausztriában is.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.