KÉK HÍREK

Ugyesz

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség a büntetés súlyosítását indítványozta annak a vádlottnak a büntetőügyében, aki nagyapjának késsel súlyos sérülést okozott. A Somogy vármegyei településen élő 17 éves vádlott 2021. szeptember 12. napján nagyapja születésnapját ünnepelte.

 

 

Ennek során a vádlott és a sértett is erősen ittas állapotba került. Az esti órákban szóváltásba keveredtek, ami tettlegességig fajult. A nagyapa pofon ütötte unokáját, aki a házba szaladva egy kést ragadott, nagyapját mellkason szúrta, majd a kést eldobva elszaladt.

 

A bántalmazás következtében a sértett súlyos sérüléseket szenvedett, a véletlennek köszönhető, hogy az életveszélyes állapot nem következett be.

 

Az elsőfokú bíróság a vádlottat a váddal egyezően életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében, valamint – egy héttel korábban elkövetett másik bűncselekmény miatt – lopás bűntettében mondta ki bűnösnek.

 

Ezért egy év szabadságvesztésre ítélte, amelynek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész súlyosításért fellebbezett.

 

A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség az ügyészi fellebbezést fenntartva a vádlottra hosszabb tartamú felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta. Az ügyben másodfokon a Pécsi Ítélőtábla dönt.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.