KÉK HÍREK

kép

A Kaposvári Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a fiatalkorú fiúval szemben, aki az egyik Somogy vármegyei gyermekotthonban a gyermekfelügyelő és egy nevelt lány sérelmére követett el bűncselekményt.

 

 

A vádiratban foglaltak szerint a vádlott 2022 novemberében az intézet folyosóján hangosan kiabált és agresszíven viselkedett, ezért oda ment hozzá a szolgálatban lévő gyermekfelügyelő nő és megkérdezte, hogy mi történt.

 

A fiú azonban ahelyett, hogy a sértett kérdésére válaszolt volna, továbbra is feldúltan kiabált, trágár szavakkal illette a gyermekfelügyelőt, majd indulatában két kézzel a sértettet vállainál fogva erősen a falnak lökte.

 

A vádlott ezt követően kifelé indult az intézetből, amikor a bejáratnál összetalálkozott az egyik nevelt társával. A fiú a lányt sem kímélte, neki is sértő szavakat kiabált, a falnak lökte, továbbá tenyérrel arcán megütötte.

 

Az ügyészség a Fonyódi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt.

 

A felhasznált fényképet a nyomozó hatóság készítette a gyermekotthonban

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.