KÉK HÍREK

capture 20230331 081318

A Kaposvári Járási Ügyészség kényszerítés hatósági eljárásban és súlyos testi sértés bűntettének kísérlete, valamint rongálás vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki előbb megütötte a gyermeke édesanyját, majd összetörte a nő telefonját is, amikor rendőrt akart hívni emiatt.

 

 

A vád szerint a negyvenes éveiben járó férfi 2022 szeptemberében megjelent abban a siófoki kávézóban, ahol a korábbi párja is dolgozott, majd megütötte és meglökte a nőt, aki emiatt tárcsázta a rendőrséget. Ezt észlelve a vádlott – azért, hogy a rendőrség értesítését megakadályozza – előbb kicsavarta a sértett kezéből a telefont, majd azt kétszer a pulthoz vágta, végül pedig a földre dobta.

 

Bár a sértett telefonjának kijelzője tönkrement, a nő által korábban kezdeményezett hívást a segélyhívó központ fogadta, így a történtekről a sértett bejelentést tudott tenni a rendőrségre. Erre tekintettel a siófoki nyomozók még aznap elfogták a férfit, akivel szemben a sértett indítványára a bíróság később távoltartást rendelt el.

 

A Siófoki Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség a vádlottal szemben végrehajtandó börtönbüntetés és közügyektől eltiltás kiszabására tett indítványt.

 

Az eseményeket a kávézó biztonsági kamerái rögzítették.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.