Fő tartalom átugrása

Nemcsak a cégvezető, de a könyvelő ellen is vádat emeltek

Írta: Somogy Vármegyei Főügyészség
Megjelent: 2023. július 31. Hétfő, 10:44

ugyeszseg szekhaz

A Kaposvári Járási Ügyészség költségvetési csalás minősített esete és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó cégvezető nővel és a cég könyvelőjével szemben, akik egy sütőipari cég általános forgalmi adójával ügyeskedtek.

 

 

A vádirat lényege szerint az asszony és férje kenyér és pékáru gyártásával, illetve élelmiszer-kereskedelemmel foglalkozó vállalkozást üzemeltetett úgy, hogy a cégvezetéssel kapcsolatos feladatokat ténylegesen a nő látta el.

 

A nő 2018. évben abból a célból, hogy a cég árbevételét az adóhatóság elől eltitkolja két negyedévre nem adta át teljesen a cég bevételeiről szóló számlákat a könyvelőnek, aki emiatt olyan Áfa bevallásokat nyújtott be a NAV-hoz, melyekben a fizetendő és levonható általános forgalmi adó a cégre nézve a valóságnál kedvezőbben alakult. A cégvezető vádlott ezen magatartásával közel 2 millió forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek.

 

Az ezt követő időszakban az asszony már rendben átadta a bizonylatokat a könyvelőnek, aki azonban az átvett számlákat könyvelői megbízatását nem teljesítve hiányosan, illetve egyáltalán nem könyvelte le. Ennek következtében a férfi több esetben is „nullás” negyedéves ÁFA bevallást nyújtott be, amivel több mint 9 millió forint adóhiányt okozott.

 

A vádlottaknak ezen kívül számvitel rendje megsértésének bűntette miatt is felelniük kell, mivel volt olyan gazdasági év, ahol a könyvelő nem készítette el a cég könyvelését, míg egy másik évben az éves beszámolót mulasztották el közzé tenni.

 

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a vádlottakkal szemben börtönbüntetés, pénzbüntetés és a cégvezetői tevékenységtől, illetőleg a könyvelői foglalkozástól eltiltás kiszabására tett indítványt azzal, hogy a bíróság a szabadságvesztés végrehajtását próbaidőre függessze fel.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb