Fő tartalom átugrása

Elfajult a szomszédvita

Írta: Somogy Vármegyei Főügyészség
Megjelent: 2024. június 13. Csütörtök, 09:16

917

A Kaposvári Járási Ügyészség garázdaság és könnyű testi sértés vétsége, illetve rongálás bűntette miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki megütötte a szomszédját, és a klímáját is tönkretette.

 

 

A vád szerint a negyvenes éveiben járó, és az egyik Kaposvárhoz közeli községben élő férfi már régebb óta haragos viszonyban volt a szomszédjával, ezért 2022 augusztusában – arra hivatkozva, hogy beszélni szeretne vele – magához hívta az éppen hazaérkező másik férfit. Miután a sértett odalépett hozzá, a vádlott hirtelen egy ökölütést mért a szomszédja arcára, aki ettől nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A vádlottnak ezen túlmenően azért is felelnie kell, mert nem sokkal később tönkretette a sértett házában felszerelt légkondicionáló egyik kültéri egységét, mivel bosszantotta a berendezés által keltett zaj. A férfi azonban még ennyivel sem elégedett meg, mert mindezeket követően egy légpuskával több lövést adott le a szomszédja házára, megrongálva ezzel az egyik ablakot, illetve a klíma egy másik kültéri egységét is.

A Kaposvári Járásbírósághoz benyújtott vádiratában az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.

A vádlott által megrongált ablakról a fényképet a nyomozó hatóság a helyszíni szemle során készítette.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb