Skip to main content

Kis híján végzetes baleset történt Kaposváron

Írta: Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Megjelent: 2025. február 18. Kedd, 13:53

IMG 0759 2

Kaposváron, egy párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten lévő zebránál haladt át egy gyalogos, amikor a külső sávban már forgalmi okból álló autóbusz mellett érkező személyautó fékezés nélkül elütötte.

 

 

A 17 éves lányt a mentőszolgálat munkatársai 8 napon túl gyógyuló sérülésekkel szállították kórházba. A kezdő vezetői engedéllyel rendelkező 25 éves sofőrrel szemben a Kaposvári Rendőrkapitányság közúti baleset okozása vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság ezúton is felhívja a figyelmet arra, hogy a párhuzamos közlekedésre alkalmas úttesten tilos a kijelölt gyalogos-átkelőhelyen és közvetlenül előtte másik jármű mellett elhaladni.

A zebrán áthaladó gyalogosnak a járművekkel szemben ugyan elsőbbsége van, azonban ahogy ez a baleset is mutatja, saját érdekünkből nem árt meggyőződni arról, hogy azt meg is adják.

A gyalogosok a közlekedés legvédtelenebb résztvevői, így a bekövetkezett eseményekre jellemző, hogy majd minden esetben személyi sérüléssel járnak, és igen gyakran súlyos, illetve tragikus kimenetellel végződnek.

Tekintettel a védtelen közlekedői csoportok biztonságára, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság a jövőben megyeszerte tervez a gyalogos-átkelőhelyek környékén fokozott közúti ellenőrzéseket végrehajtani.

Az elérni kívánt cél a balesetek számának csökkentése és a közlekedési kultúra magasabb szintre emelése.

Kérjük a közlekedésben résztvevőket, hogy mindig tartsák be a közúti szabályokat! Ne sodorják veszélybe magukat és a többi közlekedőt azzal, hogy a szabályokat áthágva, azokat megkerülve vezetnek!

…hogy mindenki hazaérjen!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb