Skip to main content

Erőszakosan viselkedett egy barcsi borozóban a vádlott

Írta: Somogy Vármegyei Főügyészség
Megjelent: 2025. március 19. Szerda, 08:21

2025 03 19 081951

A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége garázdaság vétsége miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki először egy italos üveget tört össze, majd egy vendégre támadt.

 

 

A vád lényege szerint a hatvanas éveiben járó terhelt 2024 decemberében Barcs belvárosában italozott egy borozó kerthelyiségében, amikor hevesen gesztikulálva kiabálni kezdett a mellette álló személynek. A férfi felindultságában nagy erővel az udvar betonjára csapta a kezében lévő itallal teli üveget, amely apró darabokra tört, az alkohol pedig nagy területen szétfröccsent.

A vádlott durva viselkedése nem tetszett az egyik vendégnek, amit szóvá is tett, ezért a még mindig dühös terhelt erősen meglökte vállainál a tőle fiatalabb férfit, majd több vendég közbeavatkozása ellenére ököllel arcon is ütötte.

A terhelt további tettlegességét úgy sikerült megakadályozni, hogy a férfit a többiek a kerthelyiség belseje felé terelték, míg a megtámadott vendég a helyszínről távozott.

Az ügyészség a Barcsi Járásbíróságra benyújtott vádiratában a büntetlen előéletű vádlottal szemben próbára bocsátás alkalmazására tett indítványt.

A férfi garázda cselekményét a biztonsági kamera rögzítette.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb