Fő tartalom átugrása

Gyerekekhez látogattak a marcali bűnmegelőzők

Írta: Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Megjelent: 2025. április 04. Péntek, 13:38

Vse 0

Vésén, Marcaliban és Kéthelyen is a drogfogyasztás káros hatásairól edukálták a fiatalokat.

 

 

A bűnmegelőzési szakemberek március 28-án Vésén, a Véssey Mihály Általános Iskolában, 29-én Marcaliban, a Marcali Református Egyházközség Ifjúsági csoportjában, valamint április 2-án Kéthelyen, a Református Szeretetszolgálat Szivárvány Lakásotthonában tartottak előadásokat a drogprevenció témakörében. Az előadásokon nem csak a drogfogyasztás káros hatásairól hallhattak a tanulók, hanem a korosztályukat leginkább foglalkoztató kérdéseket, mint például az internet veszélyeit is körüljárták az előadók.

A szakemberek az alábbi tanácsokkal szolgálnak a szülőknek, melyek segítségével a gyerekek elkerülhetik a droghasználatot:

  • Egészen kisgyermekkorban el lehet kezdeni a drogról való beszélgetést!
  • Ajánlatos még azelőtt elbeszélgetni a gyerekkel, mielőtt egyáltalán alkalma lenne drogot használni vagy alkoholt fogyasztani. Vizsgálatok szerint ez jóval a gyerekek középiskolába kerülése előtti időszakra esik.
  • Állítsunk fel következetes szabályokat!
  • Ne késlekedjünk: a világos és következetes üzenet megelőzheti a droghasználatot. A szó nem minden, fontos a példa is, a gyerek számára a szülő ugyanis szerepmodellként jelenik meg.
  • Gyorsan reagáljunk a problémára! Ha a tizenévest drogozáson kapjuk, vagy ha akár csak ennek gyanúja is felmerül, a szakemberek szerint ne várjon a szülő, kérjen segítségét!
  • Csak semmi szégyenkezés! Nagyon fontos, hogy szégyenkezés, mellébeszélés vagy túlzott szigorúság nélkül beszéljünk a kérdésről.
  • Az a helyes, ha a szülők a drogproblémát elsősorban egészségügyi kérdésként kezelik.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb