Fő tartalom átugrása

Relax közben érkeztek a kommandósok

Írta: NAV
Megjelent: 2025. május 01. Csütörtök, 01:56

2025 05 01 015358

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-dunántúli nyomozói nagyüzemben működő számlagyárat buktattak le.

 

 

A bűnözői csoport igény szerint ontotta a megrendelőinek a meg nem történt gazdasági eseményekről kiállított számlákat. A budapesti bűnszervezet 505 millió forint kárt okozott a költségvetésnek, a szerb származású bandavezért wellnesszezés közben fogta el a MERKUR.

A bűnelkövetői csoport többszintű cégláncolatot hozott létre és működtetett, főként budapesti és Pest vármegyei cégekből. Jellemzően Pest vármegyében működő társaságokat szolgáltak ki úgy, hogy nagyüzemben állítottak ki részükre fiktív számlákat, különféle tartalommal. A bűnszervezet nem korlátozta a számlakiállítást egy adott termékkörre vagy szolgáltatásra. Tucatnyi haszonhúzó cég megrendelései alapján dolgoztak, a fiktív számlákat rugalmasan, tevékenységi körhöz igazítva töltötték meg tartalommal.

A számlagyár működésének célja kizárólag az volt, hogy az alapvetően legális gazdasági tevékenységet folytató megrendelők, a bűnszervezettől befogadott számlák általános forgalmi adó (áfa) tartalmával jogosulatlanul csökkenteni tudják áfa-fizetési kötelezettségüket, és a bűnszervezet általi visszaosztásból készpénzhez jussanak. Tevékenységükkel 505 millió forint vagyoni hátrányt okoztak, amely a kiállított fiktív számlák áfa-tartalmából tevődött össze.

A bűnszervezet felszámolására szervezett akcióban 60 helyszínen gyűjtöttek személyi és tárgyi bizonyítékokat a nyomozók. A 100 százalék-os vagyonbiztosítást eredményező intézkedések keretében ingatlanok, gépjárművek, tárgyi eszközök, céges számlák, készpénz és egy hajó lefoglalásával, illetve zár alá vételével biztosították a nyomozók az okozott vagyoni hátrány megtérülését.

A MERKUR kommandósai hajnalban rajtaütéssel fogták el a bűnbanda legfőbb irányítóját, aki épp wellnesszpihenését töltötte. A bevetési egység ezután lecsapott a vezér vejére is, aki másodirányítói szerepet töltött be a bűnszervezetben. Kizárólag ő vehette fel a bűnszervezet által használt cégek bankszámláiról – ATM automatákból – a visszaosztáshoz használt több 100 millió forint készpénzt. A két férfit és a cég könyvelőnőjét bűnszervezetben és üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntett miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd őrizetbe vették a pénzügyi nyomozók. Mindhárom terhelt letartóztatását elrendelte a Kaposvári Járásbíróság.

A bíróság elmarasztaló ítélete esetén a gyanúsítottak akár 20 év szabadságvesztés büntetésre is számíthatnak.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb