Fő tartalom átugrása

5 somogyi állampolgár halt meg lakástűzben az elmúlt félévben

Írta: Somogy Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Megjelent: 2025. július 10. Csütörtök, 13:19

elektromaterial pro vasi domacnost 6

2025 első félévében 137 lakóépület gyulladt ki Somogyban, hattal több, mint 2024 első hat hónapjában. Ezekben a tüzekben öten vesztették életüket, néggyel többen, mint a tavalyi év hasonló időszakában. Tizenegyen megsérültek, tavalyhoz képest kettővel kevesebben.

 

 

Negyvenhárom esetben a kéményben keletkezett tűz, tizenhatszor a konyhában, tizenháromszor a hálószobában, ugyanennyi alkalommal a tároló helyiségben, tízszer pedig a padláson csaptak fel a lángok. Ám többször előfordult, hogy az erkélyről vagy nappaliból indult a tűz.

A leggyakrabban nyílt láng használata, zárlat, valamint a kémény leromlott műszaki állapota vezetett tűzhöz. A tűz pontos keletkezési helyének, okának és idejének tisztázása érdekében kilenc eset után indult tűzvizsgálat.

A beavatkozást 11 helyszínen gázpalackok nehezítették.

A 137 tűzzel érintett otthon közül egyikben sem volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában megbízhatóan jeleznek. Ekkor még van idő cselekedni, a tüzet annak kezdeti stádiumában eloltani, vagy kimenekülni és hívni a tűzoltókat.

A tűzesetek károsultjai legtöbbször az idős emberek, ezért az ő körükben különösen fontos az odafigyelés, hiszen életkorukból, egészségi állapotukból fakadóan nagyobb az esélye az olyan tüzek keletkezésének, amelyek előidézője lehet a feledékenység, a figyelmetlenség és a tűzvédelem elhanyagolása.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb