Fő tartalom átugrása

Szomszédaival is összeveszett a tolvaj

Írta: Somogy Vármegyei Főügyészség
Megjelent: 2025. november 12. Szerda, 08:34

0833

A Kaposvári Járási Ügyészség lopás és garázdaság miatt nyújtott be vádiratot azzal a férfival szemben, aki először egy családi házból akart alkoholos italt lopni, majd lapáttal, illetve karóval felfegyverkezve rontott szomszédaira.

 

 

A vád szerint a harmincas éveiben járó terhelt 2025 februárjában azért, hogy szeszes italhoz jusson, egy ásóval betörte a nagybajomi ház bejáratát. Mivel az ingatlan riasztóval volt biztosítva, ami hangosan jelezni kezdett, ezért a vádlott megijedt és anélkül, hogy az lakóházba bement volna, távozott.

A férfi 2025 márciusában, majd 2025 májusában nagybajomi szomszédait inzultálta. Egyiküknél egy vaslapátot vett magához és az utcafronti kerítést ütlegelve fenyegette a szomszédot, amely cselekményének a kiérkező rendőrök vetettek véget.

A második alkalommal a terhelt egy fakarót vitt magával, és az utcáról a kiskapuban álló férfit fenyegetve szidalmazta, valamint bal felső karján meg is ütötte. A vádlottal szemben ekkor szintén a rendőröknek kellett intézkednie.

Az ügyészség a Kaposvári Járásbíróságra benyújtott vádiratában a különös visszaeső terhelttel szemben börtönbüntetésre és közügyektől eltiltásra tett indítványt.

A felhasznált képet a kaposvári rendőrök készítették a betörés helyszínén a megrongált bejárati ajtóról.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb