Fő tartalom átugrása

Fenyegetéssel akarta teljesítésre bírni az adóst

Írta: Somogy Vármegyei Főügyészség
Megjelent: 2026. február 20. Péntek, 10:08

ugyeszseg szekhaz

A Siófoki Járási Ügyészség önbíráskodás bűntettének kísérlete miatt emelt vádat egy harmincas évei elején járó férfival szemben.

 

 

A vád szerint a vádlott élettársa 2025 tavaszáig többmillió forint készpénzt adott kölcsön a Balatonhoz közeli településen élő korábbi szerelmének, amit részben hitelből fedezett.

A szerelmi viszony megszűnése után a sértett megállapodott a nővel és annak új barátjával a visszafizetés részleteiben, amit a megbeszéltek szerint hónapokon keresztül teljesített is.

Amikor azonban a hitel egyösszegű megfizetése esedékessé vált, a vádlott a korábbi megállapodástól eltérően 2025 nyarán 730.000 forint másnapi visszaadását követelte a sértettől, aki közölte, hogy az idő rövidsége miatt nem tud ennyi pénzt összeszedni. A férfi azonban ezt nem fogadta el és többször hangüzenetben azzal fenyegette meg az adóst, hogy „addig üti, amíg az utolsó fillérig ki nem fizeti”, majd amikor másnap elment a tartozásért, a fizetésképtelen sértettet továbbra is veréssel fenyegette és a pólójánál fogva rángatta. A férfi cselekményét a helyszínen intézkedő rendőrök szakították félbe, majd a vádlottat őrizetbe vették.

Az ügyészség a Siófoki Járásbíróságra benyújtott vádiratában a korábban bűnügyi felügyelet és távoltartás hatálya alatt állt férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását és pártfogó felügyelet elrendelését indítványozta.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb