Balaton-parti dohányboltokra utazott az iráni páros

Egy fonyódi dohánybolt tulajdonosa tett feljelentést a rendőrségen június 2-án este, miután észlelte, hogy a boltjába betérő külföldi pár egy gondosan felépített legendával a figyelmét elterelte, és közben 80.000 forintot tulajdonított el a napi bevételből.
A nyomozók széleskörű adatgyűjtést indítottak, melynek során megállapították, hogy a páros további Balaton-parti dohányboltokban is hasonló bűncselekményeket követett el. Személyautójukra körözést adtak ki, ez alapján állították meg a járművet pár nappal később a siófoki rendőrök. A páros női tagját, egy 26 éves iráni születésű, olaszországi lakost a helyszínen elfogták. A 29 éves élettársát pedig másnap állították elő a Fonyódi Rendőrkapitányságra.
A rendőrök csalás vétség elkövetése miatt mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki, majd – őrizetbe vételük mellett - kezdeményezték a letartóztatásukat.