Páratlan gőzélmény: Letartóztatásban az Elf Bar-díler

Akciókkal, nyereményjátékokkal próbálták növelni eladásaikat azok az Elf Bar-kereskedők, akiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói június közepén fogtak el.
Az ismeretlen eredetű és összetételű elektronikus cigaretták online eladása mindaddig pörgött, amíg a pénzügyőrök a virtuális piactérről a fogdába nem kísérték bandát irányító „üzletembert”. A bíróság elrendelte a férfi letartóztatását.
A Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóság pénzügyi nyomozói már tavaly felfigyeltek egy személyre, aki társaival különböző márkájú, zárjegy nélküli cigarettákat értékesített nagy tételben. Az elkövetőknél akkor kutatásokat tartottak, és a teljes árukészletet lefoglalták. Az árusító csapat vezetőjét ez azonban nem zavarta meg abban, hogy jogsértő tevékenységét – a „kisebb” fennakadás után is – folytassa.
Átszervezte az eladást: új társakkal, nagyobb volumenben az illegális elektronikus cigaretták kibővített termékpalettáját kínálta és értékesítette a weboldalán és online csoportokban.
Az újraszervezett csoport a vevőknek 1-2 munkanapon belül szállított, sőt, hogy a vevői élményt és a vásárlási kedvet fokozzák, különböző akciókat és nyereményjátékokat is hirdetettek. Előfordult az is, hogy egy szerencsés vásárló kétfős wellnesshétvégét kapott ajándékba.
A pénzügyi nyomozók azonban nem hagyták annyiban a dolgot: júniusban visszatértek a tett helyszíneire és újra a teljes árukészletétől megfosztották a kereskedőt. Több helyszínen közel 5 000 Elf Bar-t és egyéb bizonyítékokat foglaltak le a nyomozók.
Az elkövetőket pénzmosás bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki, a bűnbanda „fejét”, az Elf Bar-dílert őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte a letartóztatását.
Az irányítást és szervezést végző elkövető a közel 25 millió forint vagyoni hátrányt okozó jogsértés miatt büntetésként akár 8 év szabadságvesztést is kaphat.
Az akcióban a nyomozók hamis ruházati termékeket, kábítószergyanús anyagot és még egy illegálisan működő szeszfőzdét is találtak. Az intézkedések eredményeként büntető-, és jövedéki eljárásokat indítottak.
A NAV bűnügyi és rendészeti területe az illegális dohánytermékek elleni stratégia keretében minden megengedett eszközt felhasznál a jogsértések megakadályozására, felderítésére. Fontos tudni, hogy dohánytermék Magyarországon kizárólag dohányboltban értékesíthető.