Fő tartalom átugrása

A háló csapdájában – amikor a virtuális fenyegetés valósággá válik

Írta: Zsaru Magazin
Megjelent: 2026. július 23. Csütörtök, 02:36

stocksnap girl 925284 1920

Egy elképzelt történet főhőse egy 16 éves lány, akinek mindennapjai egy csapásra rémálommá váltak, amikor egy internetes közösségi oldalon válaszolt egy ismeretlen fiúnak, akivel előbb csak írásban, később csetes hanghívásban is beszélgetett.

 

 

A lány egy idő után gyanút fogott, hogy a beszélgetőpartnere nem az, akinek kiadja magát, sőt egyre tolakodóbb lett. Kérte az illetőt, hogy hagyja békén, majd le is tiltotta a kamuprofilt. A zaklatás azonban ekkor kezdődött, és a fiú a virtuális térből a valóságba lépve agresszívebb eszközökhöz nyúlt.

Megfenyegette a lányt, hogy meg fogja keresni és felgyújtja a házukat, ha nem áll vele szóba. Az ígéretek nem maradtak puszta szavak: a zaklató többször is leselkedett a lány után, ezzel állandó rettegésben tartva a családot.

A tragédiát megelőzendő a kétségbeesett család a saját kezébe vette a dolog békés elintézését. Nem önbíráskodás céljából döntöttek így, hanem azért, mert a maguk eszközeivel rájöttek, kit takar a kamuprofil, és minél több adattal akarták segíteni a hatóság munkáját, mivel időközben feljelentést is tettek. Egyszer meg is várták a ház környékén somfordáló fiút, és higgadtan beszélgetésre bírták, hogy kiderítsék, valóban ő áll-e a zaklatás mögött. Közben a lány ráismert a hangjára, a szófordulataira, és mivel a nevét is elárulta, azonosítani tudták emberünket. Hiába tagadta, hogy ő lenne a keresett személy, a rendőrség rábizonyította a fenyegetést.

Ez az eset is mutatja, hogy az internetes zaklatást nem szabad félvállról venni. Lehet, hogy nem áll meg a képernyőnél, nem mindig jelent megoldást a letiltás: a virtuális agresszió könnyen átcsaphat valódi, fizikai fenyegetésbe és üldözésbe. Bár a család elszántsága megakadályozta a dolgok elfajulását, nem minden esetben végződik így a történet. Pedig a zaklatás, a megfélemlítés és a beavatkozás mások életébe nem maradhat következmények nélkül.

A tudatos internethasználat fontosságára nem lehet elégszer felhívni a figyelmet. A közösségi oldalak alapbeállításai gyakran túl sok információt tesznek nyilvánossá, ezért szükség lehet biztonsági intézkedésekre:

  • Tedd priváttá a profilodat: állítsd be, hogy a posztjaidat, fényképeidet és személyes adataidat csak az igazolt ismerőseid láthassák!
  • Korlátozd az ismerősnek jelölést: állítsd be, hogy csak az „ismerősök ismerősei” küldhessenek neked jelölést vagy üzenetet!
  • Rejtsd el az ismerőslistádat! A zaklatók gyakran a barátaidon vagy a családtagjaidon keresztül próbálnak a közeledbe kerülni. Az ismerőslista rejtése ezt megnehezíti.
  • Ne posztolj valós idejű helyszínt! Soha ne jelöld meg, éppen hol vagy (étterem, iskola, edzőterem)! Csak azután posztolj képeket, miután elhagytad a helyszínt.
  • Figyelj a háttérre! A fotókon látható utcanévtáblák, iskolai logók, egyedi épületek vagy akár a házadból nyíló kilátás alapján a zaklató könnyen azonosíthatja a lakcímedet vagy a napi útvonaladat. A zaklatók a nyilvánosan elérhető morzsákból rakják össze a teljes képet az életedről.
  • Kevesebb privát információ: ne oszd meg nyilvánosan a születési dátumodat, a telefonszámodat, a munkahelyedet vagy a családi vállalkozásod pontos nevét!
    Ismeretlen profilok esetében mindig gyanakodj!
  • Végezz háttérellenőrzést! Ha egy ismeretlen keres meg, ellenőrizd a képeit a Google fordított képkeresőjével! Ha a fotók más nevéhez köthetők, vagy stock fotók, azonnal gyanakodj!
  • Figyeld a gyanús jeleket! A frissen regisztrált profilok, a nagyon kevés ismerőssel rendelkező oldalak, vagy az olyan beszélgetőtársak, akik azonnal túl személyes kérdéseket tesznek fel, kockázatot jelentenek.
  • Ne félj letiltani! Ha valaki tolakodó módon próbál ismerkedni, vagy más gyanús jelet észlelsz, azonnal tiltsd le és jelentsd a profilt az adott platformon!
  • Készíts képernyőképeket (screenshot)! Mindig mentsd el a beszélgetéseket, a fenyegető üzeneteket és a zaklató profiljának linkjét (az URL-t, nem csak a nevét), mert egy esetleges rendőrségi feljelentéshez ezek a megőrzött üzenetek lesznek a legfontosabb dokumentumok.

Ha a letiltás ellenére a zaklatás szintet lép, vagy más profilokról folytatódik, jogi lépésekre lehet szükség, így a digitális bizonyítékokra is. A tudatosabb internethasználattal azonban megelőzhetjük ezeket a veszélyeket és az álmatlan éjszakákat.

ZS. M.

FOTÓ: PIXABAY

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb