Befuccsolt ingatlanbiznisz, 235 milliós behajtás

Ingatlanok szabálytalan értékesítésével gyarapította vagyonát, egyszer már fennakadt a NAV hálóján.
Az ingatlanbizniszét adószám, bevallás és adófizetés nélkül bonyolította. A vége ezúttal 235 millió forintos fizetési kötelezettség, 11 lefoglalt ingatlan, két gépjármű és egy zárolt bankszámla lett.
Merészet lépett, és felpörgette üzletét az az ügyfél, akiről a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) néhány éve már bizonyította, hogy egyszerű adásvételnek álcázott ingatlanértékesítése valójában adóköteles ügylet lett volna. Hibájából nem tanult, és 2024-ben már összesen hat ingatlant – lakást, családi házat – értékesített, plusz egy építési telket, miközben ez utóbbi már önmagában áfaköteles. Adószámmal nem rendelkezett, illetve elmulasztotta bevallási kötelezettségét is.
Az adóellenőrzés igazolta, hogy az értékesített ingatlanokat nem lakhatási céllal vásárolta, és a lakásokon, házakon hamar, jelentős nyereséggel túladott. Az adózó nem volt együttműködő, nem bocsátott rendelkezésre iratokat, később pedig számos értéknövelő beruházásról szóló számlával akarta a költségeit növelni és a jövedelmét csökkenteni.
Pechjére, ezeket a számlákat egy, a NAV által már jól ismert, fiktíven számlázó egyéni vállalkozó állította ki, akinél ezek után a revizorok ismét vizsgálatot tartottak.
Az ellenőrzés eredménye: az egyéni vállalkozó nem teljesítette a számlákon feltüntetett felújítási munkákat, a magánszemély pedig ezek alapján természetesen nem írhat le költséget.
Az ingatlanbiznisz végül befuccsolt, és a NAV az ügyfelet 235 millió forint megfizetésére kötelezte. A vagyonkimentés megakadályozására ideiglenes biztosítási intézkedést rendeltek el, és lefoglaltak 11 ingatlant, két gépjárművet, plusz zárolták az adózó bankszámláját is.
Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Kép: ChatGPT - Illusztráció!