KÉK HÍREK

dscf2083

Tiltott eszközzel, engedély nélkül halászott egy balatonszárszó férfi, azonban nem sokáig örülhetett a zsákmánynak.

rendor

A kaposvári rendőrök 2014. február 21-én 11 óra 50 perckor egy 38 éves büssüi lakost értek tetten, amikor egy Kaposváron felállított ruhagyűjtő konténerből ruhákat tulajdonított el. Az egyenruhások H. Arankát elfogták és előállították a Kaposvári Rendőrkapitányságra, ahol az ellene indított szabálysértési eljárás keretében – a gyorsított bírósági eljárás lefolytatásáig - őrizetbe vették.

rendor

A Lengyeltóti Rendőrőrsön eljárást indítottak ismeretlen tettes ellen 2013. december 1-jén lopás bűntett elkövetésének gyanúja miatt.

agresszioA Siófoki Rendőrkapitányság eljárást indított 2014. február 18-án súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy ságvári lakos ellen.

A rendelkezésre álló adatok alapján 2014. február 14-én 23 óra 47 perckor egy ságvári kocsma előtt egy helyi lakost bántalmazott egy szintén helyi férfi oly módon, hogy ököllel megütötte, a földre rántotta, majd a földön fekvő sértettet több alkalommal megrúgta. A sértett a bántalmazás következtében – az elsődleges orvosi vélemény alapján – nyolc napon túl gyógyuló csonttörést szenvedett.

wm0220a

Lezárult a 2013-as balatoni Köz- és Vízbiztonsági program értékelése. Az akció során a Balaton Fejlesztési Tanács katasztrófavédelmi szakemberekkel együttműködve rendhagyó módon igyekezett megismertetni a tó környéki települések lakóit a potenciális veszélyforrásokkal.

dscf7285

A Lengyeltóti Rendőrőrsön eljárást indítottak 2014. február 15-én lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

wm0219

Lángra lobbant két szalmakazal Somogytúron. A tűzoltók nagy erőkkel vonultak a tűz megfékezésére.

dscf1212

Otthonában lett rosszul egy szépkorú asszony Kaposváron.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságra 2014. február 19-én 9 óra 57 perckor bejelentés érkezett, hogy egy asszony az otthonában feltehetőleg rosszul lett, nem ad életjelet magáról.

dscf1199

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2014. február 17-én 12 óra 38 perckor Kaposváron, a Berzsenyi úton műszaki hiba miatt a külső sávban lerobbant egy tehergépkocsi.

rendor

A Marcali Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást indított garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy nemesdédi férfi ellen.

n3178137

Marcali Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy helyi lakos ellen.

katasztrofavedelem

Alámosta a zúzott kővel borított mellékutcát a víz, de ezt nem észlelte annak a személygépjárműnek a sofőrje, aki belehajtott egy 20-25 centiméter mély gödörbe. A balesetben egy vízvezeték is megsérült.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.