KÉK HÍREK

rendor

Életmentő babócsai rendőrök

Az egyenruhások a Rinya pataknál mentették meg egy 20 éves - lelki problémákkal küzdő - fiatalember életét.

p1120732

Virág András rendőr törzszászlós kapta meg az elismerést.

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vízirendőre, Virág András rendőr törzszászlós kimagasló szakmai teljesítményéért, megbízhatóságáért és precíz munkavégzéséért vehette át a 2013-as "Év Vízirendőre" díjat. Virág András rendőr törzszászlós 2004. óta dolgozik a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság kötelékében hajóvezetőként.

katasztrofavedelem

Aknába lépett egy ló Bolháson. Egy helyi önkéntes tűzoltó és a tulajdonosok mentették ki az állatot szorult helyzetéből hétfőn.

A Petőfi Sándor utcai ház udvarán lévő használaton kívüli emésztőgödör fedelére lépett rá a ló, ami nem bírta el és beszakadt alatta. Két hátsó lába beszorult, így saját erejéből nem tudott kijönni, ezért hívta a tulajdonos a tűzoltókat. A bolhási önkéntes tűzoltó egyesület egyik tűzoltója három perc alatt a helyszínre ért, a tulajdonossal és egy harmadik segítővel megragadták az állatot és kihúzták az aknából. Így a nagyatádi hivatásos egység beavatkozására már nem volt szükség. A lovat állatorvos is megvizsgálta, de kisebb horzsolásokat szenvedett csak.

rendor

Rendőrkézen az áruházi tolvaj, a körözött férfi és a kábítószer-fogyasztó.

A rendőrök egy kaposvári áruházban egy helyi lakost ellenőriztek. A rendelkezésre álló adatok alapján a 37 éves férfit 2014. március 24-én 7 óra 10 perckor az üzlet biztonsági szolgálata érte tetten, amint kabátja alá egy üveg szeszes italt rejtett. A terhelt a pénztártól fizetés nélkül távozott, amikor a biztonsági őr vásárlói ellenőrzésre szólította fel. N. Szabolcsot az egyenruhások a helyszínen elfogták, a Kaposvári Rendőrkapitányságra előállították és – őrizetbe vétele mellett – ellene tulajdon elleni szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési eljárást indítottak.

DLAPE20140324003

Budapest, 2014. március 24. Összeroncsolódott rendőrautó a XVII. kerületi Pesti úton 2014. március 24-én, amely összeütközött egy személyautóval. A baleset következtében a rendőrautó egy családi ház kertjébe csapódott, a személyautó pedig egy buszmegállóba sodródott. A balesetben egy középkorú nő súlyos sérüléseket szenvedett. Két fiatal férfit és egy fiatal nőt könnyű sérülésekkel vittek kórházba további vizsgálatokra. MTI Fotó: Lakatos Péter

wm0324

Letört faágak eltávolításához, avar és nádas tüzek oltásához riasztották a megye tűzoltó egységeit a hétvégén.

rendor

Lezárult a nyomozás a siófoki pénztáros ellen, aki saját munkahelyéről lopott édesanyja és egy ismerőse segítségével. A Siófoki Rendőrkapitányság lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást három helyi lakos ellen.

rendor

Félpályás útlezárás van érvényben. Halálos közúti közlekedési baleset történt 2014. március 22-én 3 óra 52 perc körüli időben a 6505-ös számú út 4+900-as kilométerszelvényében. Az elsődleges adatok alapján Siófok irányából Kaposvár felé közlekedő személygépjármű haladása során jobb hátsó felével - eddig tisztázatlan körülmények - között egy út mellett parkoló kisteherautónak ütközött. A balesetben a személyautó utasa életét vesztette. A helyszínelés és műszaki mentés idején 5 órától 6 óra 40 percig teljes útlezárás volt érvényben, a rendőrség a járműveket földútra terelte. Jelenleg a forgalom félpályán halad.

rendor

A Kaposvári Rendőrkapitányság lopás vétség kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy helyi lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján a 60 éves férfi 2014. március 20-án 13 óra 50 perc körüli időben Kaposvár belterületén egy kidőlt állapotban lévő közlekedési jelzőtáblát kísérelt meg eltulajdonítani úgy, hogy azt vasfűrésszel elkezdte feldarabolni.

rendor

A Kaposvári Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy fiatalkorú lány ellen.

D  MI20140319001

Gödöllő, 2014. március 19. Tűzoltók dolgoznak az M31-es autópályán Gödöllő közelében, ahol felborult egy teherautó utánfutója 2014. március 19-én. A balesetben senki nem sérült meg. MTI Fotó: Mihádák Zoltán

rendor

A somogyi rendőrök 2014. március 18-án 14 óra 40 perckor - Schengen busz bevonásával - a 68-as számú főúton a forgalom ellenőrzése során hamisított okmányt fedeztek fel.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.