KÉK HÍREK

DONKA20140702005

Pusztaszer, 2014. július 2. Rendőrök helyszínelnek a pusztaszeri repülőtéren 2014. július 2-án egy kisrepülőgép mellett, amely manőver közben elsodort egy 18 éves nőt. A fiatal nőt a repülőgép egyik kereke találta fejen, életveszélyes sérüléseket szenvedett. MTI Fotó: Donka Ferenc

rendor

A Nagyatádi Rendőrkapitányság eljárást indított súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy iharosberényi férfi ellen.

D  VG20140701007

Halálos közúti közlekedési baleset történt 2014. július 1-jén 19 óra körüli időben a 61-es számú főút 181-es kilométerszelvényében, a Pogányszentpéter és Iharosberény közötti útszakaszon.

katasztrofavedelem

A műanyag kerti bútorok kaptak lángra egy melléképületben Balatonkeresztúron hétfőn este. Hivatásos és önkéntes tűzoltók közösen fékezték meg a lángokat.

rendor

Súlyos sérülés lett a vége a családi vitának Kaposhomokon. A Taszári Rendőrőrs súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy kaposhomoki lakos ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint az 56 éves férfi 2014. június 30-án 9 óra 30 perc és 10 óra közötti időben kaposhomoki otthonukban szóváltásba keveredett fiával, majd dulakodni kezdtek.

rendor

Szabálysértési eljárás indult a háromfai férfiak ellen.

DONKA20140630009

Hernád, 2014. június 30. Összetört méhszállító ládák egy megrongálódott utánfutón az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 48-as kilométerszelvénynél 2014. június 30-án hajnalban, ahol eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy személygépkocsi és egy kisbusz. A balesetben egy ember meghalt. A kisbusz utánfutón méheket szállított, ezek az ütközés után elszabadultak. A helyszínelés és a műszaki mentés, valamint a méhek befogásának idejére az érintett szakaszt lezárták. MTI Fotó: Donka Ferenc

wm140629

Lakóházakat és járműveket mentettek meg a tűzoltók a lángok pusztításától szombaton.

n3182659

Kasztor a szolgálatban lévő rendőrkutya segített a tettes elfogásában.

n3322227

Egy kaposvári vita hevében a terhelt "elvesztette a fejét" és egy konyhakéssel megszúrta ismerősét.

20140628 161200

Az M7-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a 145-ös kilométerszelvényben 2014. június 28-án 15 óra 32 perc körüli időben – eddig tisztázatlan körülmények között – kigyulladt egy kamion vezetőfülkéje.

rendor

A Kaposvári Rendőrkapitányság eljárást indított súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy hencsei férfi ellen.

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.