
A Kaposvári Járási Ügyészség csoportosan és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat 11 férfival szemben.

A Készenléti Rendőrség Regionális Bevetési Igazgatóság XII. Bevetési Osztály járőrei drónnal találták meg azt az asszonyt, aki búcsúüzenetet hagyott hátra, majd eltűnt a siófoki Ezüstpartnál – írja a police.hu.

1968-ban botrány rázta meg Ásotthalmot és környékét. Féltucatnyi falubeli került a vádlottak padjára, akiknek garázdaságért kellett felelniük, valójában azonban boszorkányégetésre készültek.

A NAV raktárellenőrzési akciójában játékok, édességek, mosószerek, piperék és táskák, valamint illegális távol-keleti dolgozók és fiktív számlák kerültek elő.

Segítségnyújtás elmulasztásának gyanúja miatt indult büntetőeljárás a Siófok előtti vízterületen történt haláleset kapcsán.

Megtalálták a Balatonban annak a kaposvári férfinak a holttestét, akit kedd óta nagy erőkkel kerestek Siófoknál.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság nyomozói közérdekű üzem működésének megzavarása miatt folytatnak nyomozást egy 29 éves mosdósi lakos ellen,

A Kaposvári Járási Ügyészség Barcsi Kirendeltsége garázdaság és könnyű testi sértés vétsége miatt nyújtott be vádiratot egy harmincas éveiben járó férfival szemben.

A szerda esti vihart követően harminc alkalommal riasztották a somogyi tűzoltókat főként útra dőlt fák miatt. Barcson lakóingatlanokba, pincékbe és udvarokba tört be a víz, amelyet szívattyúkkal távolítottak el a tűzoltók.

A 48-as Ifjúság Útja és a Honvéd utca kereszteződésében történt szerda délelőtt a baleset.

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kitartó, hosszú hónapokig tartó nyomozás során göngyölítettek fel egy terjesztői hálózatot. Most kilenc ember ellen javasolnak vádemelést.

Drogprevencióról kamaszoknak - színházi nevelési programsorozat Somogyban.