
A Kaposvári Járási Ügyészség súlyos testi sértést okozó ittas állapotban elkövetett járművezetés bűntette miatt emelt vádat egy húszas éveiben járó férfival szemben.

2026.06.30. 00:43 | Kigyulladt egy nyolcvan négyzetméter alapterületű ház Somogyfajszon, a Petőfi Sándor utcában.

Akciókkal, nyereményjátékokkal próbálták növelni eladásaikat azok az Elf Bar-kereskedők, akiket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) budapesti nyomozói június közepén fogtak el.

Huszonegy műszaki mentésnél és tizennégy tűzesetnél avatkoztak be a tűzoltók a hétvégén Somogy vármegyében.

Idén is jelen vannak a somogyi rendőrök a Balaton-part frekventált üdülőövezetiben.

A Somogy Vármegyei Főügyészség indítványt tett annak harmincas éveiben járó férfinak a letartóztatására, akit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette miatt hallgatott ki gyanúsítottként, majd vett őrizetbe a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Ami nincs a vörös izzás állapotában, azt a holmit előbb-utóbb ellophatják – tartja a mondás. Itt a várva várt vakáció, ám az álom pihenés rémálommá válhat, ha a tolvajok akcióba lépnek- írja a sonline.hu.

Összeütközött két személygépkocsi szombat délután a 3-as főúton, Bükkábrány külterületén.

Hatvan hektáron, három helyszínen ég a tarló Kánya és Bedegkér között. A tűz a terület délkeleti oldalán az akácosba is behatolt mintegy háromszáz négyzetméteren. A siófoki hivatásos, a tabi önkormányzati és az iregszemcsei önkéntes tűzoltók dolgoznak a helyszínen.

Lesodródott az úttestről, többször megpördült, végül az árokba csapódott egy személykocsi a 6401-es út Siófok és Balatonszabadi közötti szakaszán. A siófoki hivatásos tűzoltók áramtalanították az autót. A járműben csak a sofőr ült, mentő érkezett hozzá.

A helyszínelés jelenleg is tart, az érintett útszakaszon forgalomkorlátozás van érvényben.

2026.06.27. 18:37 | Egymásba hajtott két autó Siófokon, az Erkel Ferenc és az Arany János utca kereszteződésében. A két járműben összesen hatan utaztak, a helyszínre mentő is érkezett.