KÖZELBEN

DSC06667

A Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium adott otthont a Földművelésügyi Minisztérium, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a PROLANSYS Kft. közreműködésével szervezett szakmai konferenciának, amely „Az újragondolt mezőgazdaság" címet viseli. A megjelent vendégeket házigazdaként, iskolánk igazgatója Markhard József úr köszöntötte, s átadta a szót Dömötör Csaba Úrnak, a Földművelésügyi Minisztérium agrárszakképzésért felelős államtitkárság főosztályvezetőjének.

A szakmai napot Dr. Lévai László Phd-DATE Növényélettani Tanszék, növénytáplálkozás-élettani kutató, igazságügyi szakértő kezdte meg érdekfeszítő előadásával, amelynek központjában a fenntartható mezőgazdaság és talajélet kapcsolata állt.

A PROLANSYS Kft. tulajdonosa, Rezsek Attila úr vette át a szót, aki előadásában az organikus technológiák szükségszerű bevezetéséről, az sikeres alkalmazásáról számolt be.

A rövid frissítő elfogyasztása után az érdeklődő vendégek a Földművelésügyi Minisztériumból Kránitz Lívia gazdasági elemző előadását hallgathatták meg, melynek címe: Zöldítés, Közös Agrárpolitika volt. Ehhez a programponthoz kapcsolódóan szólalt meg Mácsai Ádám igazgató úr, a NAK Somogy Megyei Igazgatóságától; valamint Huber István úr, akik az aktuális kérdésekről, programokról, támogatási- és pályázati lehetőségekről, valamint a Zöldítés-programról számoltak be.

A kora délután legfontosabb eseménye az az ünnepélyes szerződéskötés volt, mely a PROLANSYS Kft. és Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégium között jött létre.

A délután folyamán lehetőség nyílt személyes találkozókra, konzultációra és kötetlen baráti beszélgetésekre.

Reméljük, hogy mindenkinek a megelégedésére szolgált ez a tartalmas szakmai nap!

Fotó: Csernalovics László és Horváth Dávid 11. A osztályos tanuló

DSC06593
DSC06594
DSC06596
DSC06598
DSC06601
DSC06603
DSC06606
DSC06607
DSC06610
DSC06611
DSC06612
DSC06624
DSC06625
DSC06627
DSC06628
DSC06631
DSC06638
DSC06639
DSC06640
DSC06642
DSC06643
DSC06644
DSC06660
DSC06666
DSC06667
DSC06669
DSC06671
DSC06673
DSC06676
DSC06683
DSC06684
DSC06686
PA090246
PA090280
01/34 
start stop bwd fwd
 
Navigáció a nyilakkal lehetséges, illetve a galéria automatikusan töltődik a lejátszás gombra kattintva. Nagyobb méret jobb egérgomb ... megnyitás új lapon 
 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.