Ötven éves öregdiák találkozó Mesztegnyőn
A legutóbbi osztálytalálkozónkon, amit 2012-ben az általános iskola szervezett, elhatároztuk, hogy tekintettel a korunkra minden évben újra összejövünk.
Ez a következő évben meg is történt, de aztán kimaradt. Mivel 1966-ban végeztünk az általános iskolában, úgy döntöttünk az ötvenediket mindenképpen meg kell ünnepelnünk. Az ötletet az érintettek nagy örömmel fogadták és támogatták.
Így boldogan üdvözöltük egymást az elmúl hétvégén a találkozónknak helyt adó mesztegnyői Faluháznál. Annak ellenére, hogy a többségünk nem került el messze a falutól, mégis volt olyan osztálytársunk akivel negyven éve nem találkoztunk.
Nagy örömünkre a 42 fős osztályból 32-en megjelentek és a 6 „igazolt hiányzón” túl mindössze négyen maradtak távol igazolatlanul.
A még élő három tanárunk is örömmel fogadta a meghívást, de közülük csak Boda Józsefné Aranka néni tudott velünk lenni.
Ezt követően átvonultunk az iskolába és a volt, azóta kissé „összement” osztálytermünkben megkerestük a helyünket, majd gyertyát gyújtottunk az elhunytak emlékére. Ekkor kerültek elő a régi történetek, amelyek ismét jókedvre derítettek bennünket.
Ezt követően végig jártuk az iskola épületét. Volt olyan osztálytársunk, aki még nem járt benn azóta, hogy 1984-ben bővítették. Majd visszatérve a faluházhoz megettük a finom vacsorát és folytattuk a már megkezdett beszélgetést.
A jó hangulatnak a vihar és az áramszünet vetett véget, de a jókedvünket nem tudta elrontani. A búcsúzáskor valamennyien ismételten megerősítettük, hogy évente találkozni szeretnénk.
A galériához kattintson a képre!
A galériához kattintson a képre!