Fő tartalom átugrása

Bajtársak a Honismereti Ifjúsági Találkozón, Mesztegnyőn

Írta: Kőrösi András
Megjelent: 2016. augusztus 19. Péntek, 04:20

mini DSCN1347

Augusztus 18-án Mesztegnyőre kapott meghívást a Marcali Bajtársi Egyesület és a Dalárdája a jubileumi XXX. Kárpát-Medencei Honismereti Ifjúsági Találkozóra.

 

A Marcali Bajtársi Egyesület is ünnepel, hiszen huszadik éve vesz részt, a minden évben megrendezésre kerülő egy hetes, táborozással, színes programokkal tarkított rendezvény sorozaton. Ez évben öt helyről, ötvennyolcan látogattak el a településre.

 

16 órától a játékos sport vetélkedő került megtartásra, mely vidám hangulatban telt. Az első helyezést az Erdélyi Kisiratos és Barót csapata nyerte, megelőzve az Arad és a Felvidéki Léva csapatát. A vetélkedő végén a kötélhúzás lett megrendezve, mely nagy összecsapásokat hozott. Végül az Aradiak csapata nyerte meg ezt a verseny számot. A Dalárdások is kipróbálhatták magukat, de a közös tanár-diák csapat most erősebbnek bizonyult.

 

A 17.00-kor kezdődő kulturális programban a Mesztegnyői HONI Tánccsoport és a HONI Hagyományőrzők nagy tetszést kiváltó műsora következett, majd a Bajtársi Egyesület Dalárdája egy katona és egy bordalokból álló csokrot adott elő hasonló sikerrel.

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

A galériához kattintson a képre!

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb