KÖZELBEN

cats0309

Az idén első alkalommal kiírt pályázattal a Kaposvárimami online magazin olyan Somogy megyei nőket ismert el, akik a munkában és a családi életben is ügyesen megállják a helyüket.

 

 

Kutiné Vizvári Viktóriát a kéthelyi Léna virágoskertje virágüzlet üzletvezetőjét férje nevezte be a pályázatra. Az online magazin szerkesztői az első fordulót követően 6 kaposvári édesanyával együtt válogatta be a döntőbe, amely már a közösségi médián leadott szavazatokon dőlt el. Viktóriának az első helyet nem sikerült elhoznia, azonban a legkreatívabb jelölt címet megkapta.

 

Foglalkozás, szakmai sikerek

 

A gyermekgondozási időszakban kezdtem el hobbiból virágkötészeti termékeket készíteni, azonban annyira megszerettem ezt a kreatív „munkát”, hogy jelentkeztem a virágkötő és virágkereskedő okj-s képzésre. Még a GYES időszaka alatt meg is szereztem a bizonyítványomat.

 

Férjemmel közösen üzleti tervet készítettünk, elkezdtünk gondolkodni a virágüzletem létrehozásának mozzanatain. 2021. szeptember 1-én a legkisebb gyermekem is megkezdte az óvodát, 2022. szeptember 13-án pedig hosszas előkészület (marketing, üzlet kialakítás) után megnyitottam üzletemet Léna virágoskertje néven Kéthely község központjában.

 

Számomra nem csupán egy bolt, sokkal inkább egy letisztult üzlet, aminek megvan a saját imázsa, és szívvel-lélekkel vezetek. Megtalálható nálam minden, ami egy virágüzletben szükséges.

 

Nyitásom óta sok embert megismertem, akik előszeretettel járnak vissza hozzám. Igyekszem mindenkivel váltani néhány kedves szót, ez úgy gondolom, hogy egy üzlet működésének az egyik legfontosabb alapja. Munkám során két fontos szót tartok a szemem előtt: egyediség és minőség.

 

Család

 

Férjemmel középiskolás korunkban ismerkedtünk meg, 16 éve vagyunk egy pár,10 éve házasodtunk össze.

 

„Mindig is nagycsaládot szerettünk volna, amikor terveztük a jövőnket.”

 

2012-ben született meg az első szülött kisfiunk Levente, majd 2015–ben Léna, aki nagy bánatunkra halva született. Mély gyászba kerültem, de a férjemnek és Leventének köszönhetően sikerült elfogadnom a történteket. Léna számunkra egy kis angyal aki figyel minket és vigyáz ránk fentről.

 

2016-ban megszületett Fanni kislányunk, majd 2018-ban Zalán.

 

Három gyermekes szülőként természetesen az anyai feladataim a legfontosabbak, igyekszem példát mutatni és jó nevelést biztosítani nekik. Szeretek a családommal együtt közös élményeket gyűjteni, ez lehet túrázás, biciklizés (a Balaton közelségében a lehetőségek adottak) vagy bármilyen közös kikapcsolódás.

 

Legnagyobb kihívás a munka és család összeegyeztetésében; megoldás:

 

Véleményem szerint a család és a munka három gyerek esetén is összeegyeztethető. Talán a sikerességet alapul véve egyikből jöhet a másik, egy kiegyensúlyozott család sok erőt és kellő hátteret adhat a munkában, ahogy az utóbbiban kiteljesedő szülő önbizalommal és megfelelő önértékeléssel tudja a családját is menedzselni.

 

Fontos tehát a harmónia, amihez egy ekkora családban segítőkész férjre is szükség van, ez esetemben adott is.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.