Fő tartalom átugrása

Ballagás Szőcsényben, pénteken…

Írta: Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola
Megjelent: 2022. május 01. Vasárnap, 00:16

Image00011

„Hidd el, hogy képes vagy rá és félig már véghez is vitted!”

(Roosevelt)

 

 

Az év 365 napjából a ballagás is csak egy nap, de az 55 végzősnek mégis egyszeri, megismételhetetlen. Ezen a délelőttön nekik sütött ragyogóan a Nap, nekik nyíltak ki a virágok, értük öltözött fel szülő, rokon, barát, iskolatárs ünneplő ruhába. A ballagási dalok ütemeire lépkedve indultak el a felnőtt élet felé.

 

„ Most tehát új utak várnak rátok és az új utak mindig bizonytalanok, a végük nehezen belátható, ebben áll az élet legnagyobb nehézsége. „ Ezekkel a gondolatokkal búcsúztak a 11. évfolyamosok diáktársaiktól. Az első célt teljesítették, hisz a három, négy, öt évet sikeresen zárták, és tudással megtöltött tarisznyával néznek elébe a jövő héten kezdődő vizsgáknak.

 

A végzősök a búcsúbeszédben Einstein szellemes gondolatát idézték: „Tartsd a kezed egy percig a forró kályhán, meglátod, egy órának fogod érezni. Beszélgess egy csinos nővel egy órát, és úgy érzed, mintha csak egy perc lett volna.” Mégis kettős érzés fogalmazódik meg bennük. Egyrészt, jó lenne, „elindulni minden útra, mert az embert minden úton várják”. Másrészt, szeretnék meghosszabbítani ezt a pillanatot, hisz az iskolában számos csodát éltek meg.

 

A ballagókat Tóth Krisztina igazgató asszony búcsúztatta, aki gondolataiban számtalan hasznos útravalót osztott meg a fiatalokkal. Henry Fordot idézve- „Akárki, aki abbahagyja a tanulást, öreg, legyen bár 20 vagy 80 éves”- az élethosszig tanulás fontosságára hívta fel a figyelmet. Köszönetet mondott szülőknek, oktatóknak, akik támogatták, bátorították a ballagó diákokat.

 

Az ünnepség örömteli része a jutalomkönyvek és dicséretek átadása volt. Minden osztályból voltak kiemelkedő teljesítménnyel rendelkező diákok. Nemcsak jó tanulmányért és szorgalomért, hanem gyakorlati és közösségi munkáért, országos megmérettetéseken való tisztes helytállásért ítélte oda a nevelőtestület az okleveleket és jutalmakat.

 

Hétfőtől kezdődnek az érettségi, szakmai vizsgák, a következő cél, amit teljesíteni kell. Bízzatok magatokban, sok sikert mindenkinek!

 

Írta: Anticsné Pápai Éva

 

{gallery}_2022/2022_05/2022-05-01-00-10-44{/gallery}

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb