Skip to main content

Ismét szomszédolt a kéthelyi Nyitott Klub

Írta: Balla Mária
Megjelent: 2022. június 17. Péntek, 16:03

A kirándulók

Májusban Kéthelytől keleti irányban, Balatonfenyvesen és a Nagyberekben járt a Nyitott Klub tagsága.

 

 

Június 14-én, kedden délután pedig nyugat felé indultak, hogy megismerkedjenek a Marcali-hát túloldalán, Kéthellyel szinte párhuzamosan elhelyezkedő kicsi falu, Hollád értékeivel.

 

Elsőként a Holládi hétköznapok a 20.században a című kiállítás tekintették meg a falu Könyvtári, Információs és Közösségi Hely nevű intézményében a település polgármesterének kalauzolásával. A kiállítás a Holládi Önkormányzat, a Holládi Települési Értéktár Bizottság és a Marcali Múzeum együttműködésével valósult meg, Hollád újratelepítésének 300. évfordulója kapcsán. A kiállítás anyagát a falu egykori körorvosa, dr. Kiszling Mátyás dokumentumértékű fotóiból válogatták.

 

Ezt követően a Bari-hegyen álló, a 18.században épült Szent Donát kápolnát keresték fel. A híres kápolna és a nagy múltú Bari-hegy egykori szőlő- és gyümölcskultúrájának történetébe dr. Kabai Gergely polgármester, néprajzkutató érdekes előadása révén kaptak betekintést.

 

A hazaút útvonala, a Marót puszta-Somogysámson-Horvátkút-Marcali volt. Somogysámson központjában megállt a csapat és megtekintette a falu különlegesen szép épületét, a Nagy Ervin által tervezett Makovecz-stílusú faluházat, amelyben a könyvtár is helyet kapott.

 

Köszönjük a könyvtárosnak a szíves kalauzolást, a holládiaknak a baráti fogadtatást és a tartalmas délutánt.

 

Fotó: Balla Mária, Éberhardt Balázs, Kocsis Lajosné.

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb