KÖZELBEN

catsszcs

Sok-sok év munkájára került fel ma a korona. Kiosztották az érettségi bizonyítványokat. Az elmúlt évben csak az írásbeli vizsgarészre került sor, az idén viszont szóbeli vizsgát is tettek a tanulók.

 

 

Május 2-től adtak számot tudásukról magyar nyelv és irodalomból, matematikából, történelemből, angol és német nyelvből, biológiából, földrajzból és szakmaiból. Jó érzés volt látni, hogy csillogtak a szemek, amikor Keserű Zoltán elnök úrtól átvették a bizonyítványokat, igazgató asszonytól a Trianon, Fájó Trianon c. könyveket.

 

Két tanuló külön oklevelet is kapott a teljesítményért, Bata Zoltán Máté 12.A osztályos tanuló angol nyelvből kiemelkedő teljesítményt nyújtott az írásbeli és a szóbeli vizsgarészen is, emellett magyarból is megérdemelten vette át az oklevelet, valamint Karakai Márk László, szintén 12.A osztályos tanuló a történelem szóbeli feleletéért érdemelte ki a dicséretet. Útravalóul Elnök úrtól egy verset kaptak a tarsolyukba, Kosztolányi Dezső: Mostan színes tintákról álmodom c. költeményét mondta el.

 

Bízunk abban, hogy nemcsak a verssorokat, a hangulatot, a két nap, ill. az elmúlt évek küzdelmeit viszik tovább, hanem a siker ízét, a jól megérdemelt munka gyümölcsét is.

 

Gratulálunk Mindenkinek! Aki folytatja tanulmányait, annak jó tanulást, aki munkába áll, annak jó munkát, sikeres életet kívánunk!

 

Írta: Mózes Brigitta

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.