Skip to main content

Bezár az emlékház, lekapcsolják a díszkivilágításokat Siófokon

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2022. szeptember 22. Csütörtök, 00:22

bezar az emlekhaz lekapcsoljak a diszkivilagitasokat 95bcfac7 135436

Első ülését tartotta a polgármester által nemrég megalakított pénzügyi válságstáb (tagjai az alpolgármesterek, az aljegyző, a képviselő-testület pénzügyi bizottságának elnöke, a hivatal pénzügyi, beruházási és városüzemeltetési, valamint kommunikációs-turisztikai vezetője), mely tájékoztatást kapott a városháza nem túl rózsás pénzügyi helyzetéről, illetve a polgármester ismertette a rezsiköltségek drasztikus emelése miatti javaslatait – írja a siofok.hu.

 

 

Dr. Lengyel Róbert tájékoztatása szerint a stáb egyetértésével az alábbiak kerülnek rövid határidővel bevezetésre, avagy döntéselőkészítésre:

1. Az önkormányzati hivatal és intézmények épületeiben a fűtési időszakban 20, az idősotthonban, az óvodákban és a bölcsődében 22 fok lesz az előirányzott hőmérséklet.

 

2. A Kálmán Imre emlékházat az egyébként is alig látogatott október 1-je és május 31-e közötti időszakra bezárják, az épület fűtését alapból temperáló szintre helyezik (előre bejelentett csoportos látogatás/rendezvény esetén kinyitják, de a bejárati ajtón elhelyezett telefonszám felhívásával a könyvtár épületében lévő ügyeletes munkatárs is értesíthető és egy-egy látogatás idejére is kinyit).

 

3. A novemberi városnapra tervezett utcai nagykoncertet lemondják, testvérvárosi delegációkat nem hívnak, e kettő 5 millió forint körüli megtakarítást jelent. A már lekötött programok okán a Halfesztivál az eredeti tervnek megfelelően kerül lebonyolításra, ezen kívül a tervek szerint egy takarékos, de színvonalas szilveszteri program is lesz Siófokon.

 

4. Az éven át működő díszkivilágításokat október 1-je és március 1-je között lekapcsolják (templomok éjszakai reflektoros megvilágításai, a kiliti körforgalmában lévő Kiliti felirat, a Trianoni Emlékmű és a Millennium parki zenepavilon, a Március 15. park emlékműve, a Szent Miklós Park és a Rózsakert szobrai.) Öt hónap alatt ez nagyjából 10 millió forintos megtakarítást jelent. A Fő téri Széchenyi szobor szökőkútja is leáll október 16-tól március 31-ig (9 milliós megtakarítás). Az adventi díszkivilágítás is korlátozva lesz: december 16-tól január 2-ig kizárólag a Fő téren, illetve a Fő utcán a Sió és Széchenyi utcák közötti területen lesznek ünnepi fények és díszek, az egyes városrészekben egy-egy feldíszített és kivilágított fenyő áll majd (mintegy 15,5 milliós megtakarítás).

 

5. Az elektromos autók öt töltőállomásán egy-egy töltőfejet lezárnak, ezzel együtt a polgármester az illetékes miniszter hozzájárulását kéri, hogy a rendkívüli gazdasági helyzetre való tekintettel ne a városnak kelljen állni az elektromos járművek áramfogyasztását az autótulajdonosok helyett (pályázati úton szerezte be ezeket az önkormányzat és pályázati feltétel volt a költségek átvállalása, csak az év utolsó negyedévében ez mintegy 9 millió forintos kiadást jelentene a városnak).

 

Mindezeken túl

 

– megvizsgálják, mely újabb kivitelezésű közvilágítási oszlopokon lehet a fényerőt csökkenteni, továbbá előkészítés alatt áll egy pályázat, melynek keretében külsős finanszírozó/befektető bevonásával végeztetnék el a közvilágítás korszerűsítését, a fényforrások LED-izzókra cserélését;

 

– felkészülnek a csak az elmúlt öt évben több, mint félmilliárdos veszetségfinanszírozást igénylő helyijáratos buszközlekedés újragondolására, az évtizede nem növelt jegyárak emelésére, a járatok ritkítására;

 

– későbbre tervezett intézményi átalakítások időben előbbre jöhetnek, a tervezett, de halasztható városi beruházásokat pedig későbbre csúsztathatják;

 

– megvizsgálják a hivatali home office-munkavégzés lehetőségének biztosítását, előkészítik az idegenforgalmi adó növelését vendégéjszakánként 500-ról 550 forintra, valamint a közterülethasználati díjak emelését, s felülvizsgálják a parkolási rendet és tarifákat.

 

Dr. Lengyel Róbert polgármester elmondta továbbá, hogy a helyi építményadó emelésére vonatkozó javaslatot nem támogatta, „a siófoki lakosok helyi adóterheinek a növelése kizárólag végső, vészforgatókönyvi alternatíva lehet”.

 

A rezsiköltségek elszabadulására egy példa: a korábban nagyjából 180 millió forintos éves közvilágítási díj már idén év végére bőven félmilliárd, sőt, akár 600 millió fölé szökhet, a jövő évi költségeket pedig ma még senki sem látja, még csak hozzávetőlegesen sem...

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb