Club Aliga: a törvényszék újabb építési engedélyt semmisített meg
A Pécsi Törvényszék március 14.-én megsemmisített még egy Club Aliga területére kiadott építési engedélyt, amely a kikötőépületre szólt – tájékoztatta a HírBalatont az ügyben keresetet beadó Aligai Fürdőegyesület (AFE).
Március elején a törvényszék a Club Aliga magaspartjára tervezett öt társasház építési engedélyét vonta vissza, amely döntés indoklása újabb fordulatot hozhat az üdülőterület felparcellázott parti sétányának ügyében is.
Mint arról többször beszámoltunk, azáltal, hogy a kormány nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá minősítette a Club Aliga fejlesztését, a beruházók mentesültek a Balatonra vonatkozó jogszabályok, a helyi építési szabályzat, valamint a helyi önkormányzat és a korábbi tulajdonos között létrejött megállapodás betartása alól. (Ez utóbbi garantálta a köz számára a Balaton-parthoz való hozzáférést.) A kiemelő határozatot a kormány turisztikai célú beruházás, szállodaépítési terv miatt lépte meg, amelyről már nincsen szó, a kiemelt státusz mégis maradt. Ennek alapján születtek újabb fejlesztési tervek, és adta ki az építési engedélyeket a Somogy Vármegyei Kormányhivatal.
A társasházak építésére kiadott engedély visszavonásának indoklásában a magyarnarancs.hu közlése szerint a törvényszék megállapította, hogy több eljárásjogi jogszabálysértés is történt az ügyben. Ezek egyike az indoklás szerint, hogy hiányzott a kiemelt jelentőségű üggyé minősítés alapfeltétele, a szállodafejlesztés. “A fentiek alapján megállapítható, hogy az alperes tévesen minősítette az ügyet nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűnek” – fogalmazott a Pécsi Törvényszék felhívva a kormányhivatal figyelmét arra is, a megismételt eljárásban köteles figyelembe venni, hogy „az ügy nem minősül nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügynek”.
.
Fordulat jöhet a felparcellázott vízparti sétány ügyében is?
A Club Aliga legújabb tulajdonosának számító Bayer Property Zrt. azt is meglépte a kiemelő kormányhatározat mentén, hogy felparcellázta az egykori kormányüdülő, manapság még bárki által használható parti sétányát is a mögöttük lévő területekkel együtt, egy 504 méter hosszú szakaszon. A telkek szép bevételt hozó adásvételi szerződéseiből kimaradt a parti-sétány fenntartásának kötelezettsége.
Az AFE már többször megfogalmazta a kérdést, hogy hol itt a turisztikai, vagy nemzetgazdasági érdek?
A helyi önkormányzat értesítette a felparcellázott, partig érő telkek tulajdonosait, hogy a Bayer Property tájékoztatásával ellentétben az ingatlan nem tehermentes, ott biztosítani kéne a szabad parti sétányt a köz számára. “Így ennek és most már a bírósági ítélet tudatában vették meg tehát a tulajdonosok a telkeiket az elmúlt hetekben, márpedig a Pécsi Törvényszék ítéletéből az következik: ezekre a telekértékesítésekre sem lett volna alkalmazható a kiemelt beruházásokra vonatkozó kormányrendelet, a szabad parti sétányt tehát utólag, valahogyan biztosítania kell majd az eladónak” – fogalmazott a magyarnarancs.hu-nak Bukovszki András, az AFE alelnöke.
.
Jó pénzért találtak gazdára a vízparti telkek
Az 504 méter hosszú parti sétány megmentéséért a helyiek még a miniszterelnöknek is írtak, kérve, hogy az állam éljen elővásárlási jogával, mert az ilyen joggal szintén rendelkező önkormányzatnak nincs erre forrása. nem érkezett segítség.
A nepszava.hu közlése szerint a kialakított telkek tavaly év végén egyetlen kivétellel már el is keltek: a legkisebb, 1865 négyzetméteres telek 354 millióért, a legnagyobb, a hajdani Castro- vagy Elnöki-villa néven ismert 5837 négyzetméteres ingatlan pedig 55 millió híján bruttó egymilliárd forintért kelt el, míg a hajdani Kádár-villa és környéke – 3095 négyzetméter – nettó 472 millióért cserélt gazdát. A tómederig nyúló, vélhetően a Balaton-part legexkluzívabbnak számító parcelláit jellemzően ingatlanfejlesztő-hasznosító cégek vásárolták meg – írja a lap.
.
***
.
2013. március 16.-án 17 órától zártkörű tájékoztatót tart a lakosságnak és a helyi ingatlantulajdonosoknak a Club Aligát érintő fejlesztési terveiről a beruházó.