„Szakmakóstoló hét” – 3. nap – Erdei olimpia

Tegnap úgy búcsúztam el, hogy ma az „olimpikonoké” lesz a főszerep. Nézzük, milyen versenyszámokban kellett győzedelmeskedni a csapatoknak!
A délelőttöt a szellemi olimpia tette ki. A feladatok mind-mind a természethez, növényekhez, állatokhoz, hazánk tájaihoz kapcsolódtak, de volt benne kreatív feladat, ill. activity is. Legelőször egy mesét kellett meghallgatniuk, amelyből utána régies kifejezésekre, tájszavakra kellett ráismerni, majd jött a növény-, és állatfelismerés képekről, az állathangok felismerése, és az activity. A Hol járunk? részben Magyarország tájait, városait fedezhették fel a tanulók. Gyurmából elefántot készítettek, de töltöttek ki totót, és a délelőttöt zeneszámok felismerésével zárták. A zsűri, mint mindig, most is nehéz helyzetben volt, mind az öt csapat ügyesen oldotta meg a feladatokat. Ezután a jól megérdemelt ebéd várt a tanulókra.
Egy rövid pihenő után a csapatoknak az iskola területén 10 akadályt kellett teljesíteni. Minden koszorút el kellett helyezni az ágasfán; végig kellett menni a lengő gerendán; szívószállal szét kellett válogatni a különféle babszemeket; a rönköt a legmesszebbre kellett hajítani; a patkóval célba kellett dobni; a kígyónál a labdát kézzel kellett irányítani; át kellett jutni a mocsáron, fakorongok segítségével; a lyukas fakanálba bele kellett találni a fagolyóval, pontosan kellett célozni a célba dobásnál, és a végére maradt a gyűrűhúzás.
A délelőtti szellemi olimpián és a délutáni erdei olimpián szerzett pontszámok összeadódtak, így derült ki, hogy melyik csapat volt a legügyesebb. I. helyezést ért el a Csipetcsapat, 137,25 ponttal, II. helyezett lett a Fák csapata 128,25 ponttal, a III. helyezést a Matyi csapat szerezte meg 127 ponttal. A IV. helyezett a Zigisek csapata lett 121,6 ponttal, és az V. helyet a Királyok csapata szerezte meg, 106.1 ponttal. A csapatok oklevélben részesültek.
Mindenki nyert a mai napon! Mindenki, mert együtt, egymásért versenyeztek! Mindenki, mert a tudás, az új ismeretek és a játék volt a legfontosabb, nem egymás legyőzése! Gratulálunk Mindenkinek! Holnap egy újabb, kihívásokkal teli napnak nézünk elébe, várjuk a gyerekeket szeretettel!
Írta: Mózes Brigitta
Fotók: Buzás János, Matakovics István
A galériához kattintson a képre!
A galériához kattintson a képre!













































