KÖZELBEN

376424162 610431851280614 3503190255148042552 n

Szombaton rekordot jelentő, 322 hajó csapatának nevezésével rendezték meg Balatonfüredről induló, a Félszigetkerülő Széchenyi István Emlékverseny Kékszalag Port Nagydíjat.

 

 

A szervezők közleménye szerint a viadalt a Oroszlán Péter kormányozta Principessa nyerte meg két órán belüli idővel.

 

Az eseményre rekordmezőny gyűlt össze, összesen 322 hajó csapata nevezett, ez bőven meghaladja az eddigi rekordot tartó 2021-es verseny létszámát, amikor több mint 250 hajó állt rajthoz. A szombati végeredmény szerint a benevezett 322 csapatból végül 298 teljesítette a távot, ami magas, 93 százalékos befutási arányt jelent – közölte a versenyt rendező Magyar Vitorlás Szövetség.

 

A Félszigetkerülő keretében a Balatonfüred – Tihanyi-szoros – Bázsai-öböl – Hajógyári-öböl – Balatonfüred távot kellett teljesítenie a csapatoknak. A Félszigetkerülő szabályai szerint a versenyen nem indulhattak a hosszú távú balatoni versenyeket – köztük a Kékszalagot – leggyorsabban teljesítő úgynevezett nyílt többtestű hajók, jellemzően a katamaránok.

 

 

Olvassa a Marcali Portált Facebookon is!

Keresés a tartalomban...

Elérhetőségek

Levélcím: Marcali Portál

8700 Marcali Orgona u. 1-3 "A" lh. fsz. 2
NMHH nyilvántartási szám: 1253-3889
Alapítás éve: 2000.
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Reklámmal kapcsolatban: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Cookie-k használata a weboldalon

Küldjön nekünk Ön is híreket!
Történt olyan esemény vagy hír a térségében ami nincs fent a Marcali Portálon, esetleg hallott, látott, fényképezett, valami érdekeset és Ön szerint fent lenne a helye hírportálon?
Küldje el a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre!


Megjelenés: Szerkesztőségünk fenntartja a jogot, hogy a részére elküldött híreket - a tartalom csorbítása nélkül - a megjelentethetőség érdekében módosítsa, szerkessze. A megjelenésre vonatkozóan garanciát nem vállalunk - azaz nem mindegyik, részünkre elküldött hír jelenik meg szükségszerűen a marcaliportal.hu-n.

A marcaliportal.hu sütiket használ. A sütik elfogadásával kényelmesebbé teheti a böngészést. A honlap további használatával hozzájárulását adja a sütik használatához.