Skip to main content

Pályaválasztási nyílt nap Szőcsényben

Írta: Mózes Brigitta
Megjelent: 2023. október 04. Szerda, 12:35

Image00005

Egy újabb tanévet kezdtünk meg szeptemberben, s máris készülünk a következőre, hiszen nyílt napot tartottunk a pályaválasztás előtt álló általános iskolásoknak.

 

 

A gyönyörű őszi idő segítségünkre volt, hiszen szakmáink, képzéseink bemutatása gyakorlatorientált. A környező települések általános iskoláiból több mint 100 tanuló érkezett, de részesei voltak a pályaválasztási nyílt napnak azok a szülők, tanulók is, akik Galambokról, Buzsákról, Balatonszentgyörgyről, Balatonboglárról érkeztek, amely a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara égisze alatt valósult meg.

 

Tóth Krisztina igazgató asszony előadásával indult a nap, ahol bemutatta a képzési palettát, a helyi adottságokat, szólt a kimeneti követelményekről, külön kitért a kiemelt bánásmódban részesülő tanulók fogadására, a szakmaiságra, a folyamatos fejlődésre. Prezentációja tartalmazta a jogosítvány meglétének fontosságát, kiemelte az oktatók felkészültségét, a kollégiumi elhelyezés lehetőségét.

 

Négy csoportban indultak el a hozzánk látogatók, hogy minél többet lássanak iskolánkból. Oktatóink voltak a csoportok vezetői, ők kísérték az érdeklődőket a különböző bemutatók helyszíneire.

 

Ha az igazgató asszony által elmondottakat, a szakmaválasztást tesszük meg jövőképnek, a Véssey kastélyt, benne a Széchenyi Zsigmond emlékszobát tekinthetjük a múltnak, a hagyományok tiszteletének, akkor a bemutatók sora volt az iskola jelene. A hozzánk látogatók megnézhették a vadasparkot, a mezőgazdasági erő- és munkagépeket. A kertészetben kiültetésre váró növényeket szemlélhettek, a tanpályán pedig a fakitermelés alapfogásait láthatták, gallyazást, döntést, darabolást. Oktatóink, tanítványaink legjobb tudásuk szerint mutatták meg mindazt, ami az iskola hétköznapjait alakítja. Az elméleti tudás megalapozza, a szakmai gyakorlat pedig elmélyíti az ismereteket, amelyek által jól képzett, a kor kihívásaira reagáló, a munkahelyeken helyt álló, szakmailag elhivatott tanulók kerülnek ki iskolánkból.

 

Bízunk benne, hogy hasznosnak, érdekesnek és mindenekelőtt meghatározó élménynek tekintették a mai napot az idelátogatók. Hívjuk és várjuk a további érdeklődőket is, hiszen november 8-án, szerdán ismét szeretnénk lehetőséget adni azoknak a fiataloknak és szüleiknek, akik ma nem tudtak eljönni, hogy a felvételi lapok leadása előtt még tájékozódhassanak képzéseinkről, iskolánkról!

 

Írta: Mózes Brigitta

 

Fotók: Buzás János, Matakovics István

 

A galériához kattintson a képre!

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb