Újra pályaválasztási nyílt nap Szőcsényben

Az őszi időszak mindennapos teendői mellett egy iskola életében a legfontosabb napokká válnak a pályaválasztási nyílt napok.
A mai nap – immár második alkalommal – hívtuk és vártuk a 7., 8. osztályos tanulókat és szüleiket, hogy jöjjenek el hozzánk, tájékozódjanak képzéseinkről, természeti adottságainkról, eszközparkunkról, múltunkról, jelenünkről, jövőnkről, amelynek talán gyermekük is részese lesz, lehet.
A délelőttöt Tóth Krisztina igazgató asszony nyitotta meg, tájékoztatójában a képzési palettáról, az iskolánk nyújtotta lehetőségekről (pl. T kategóriás jogosítvány), szakmai felkészültségünkről, az oktatás-nevelés színvonaláról, gyakorlati-, és pályázati lehetőségekről, ösztöndíjprogramokról, szakmai elhivatottságról, a folyamatos fejlesztésekről beszélt. Iskolánk egyik kiemelt partnere a SEFAG Zrt. Igazgató asszony köszöntötte Bogdán Balázs termelési igazgatót, vezérigazgató-helyettest, és Merczel István erdőgazdálkodási osztályvezetőt, aki a továbbiakban tájékoztatta az érdeklődő tanulókat és szülőket az erdészeti ágazat szépségeiről, a munkáról, amely egész évben folyamatos, ill. bemutatta magát a SEFAG Zrt-t.
Nagy hangsúlyt fektetett az erdőművelő-fakitermelő szakmára, amelyet igyekeznek közel vinni a most 7. és 8. osztályos tanulókhoz szerte a vármegyében. Magával ragadó tájékoztatóját csak a szoros időbeosztás miatt kellett befejeznie. Köszönjük a SEFAG Zrt. támogatását, szakmai segítségét az erdészeti szakmák reklámozásában, iskolánk jó hírének keltésében.
Ezek után indult el a négy csoport kísérőikkel a külső helyszínekre. Sor került az erdőgazdálkodásban használatos gépek bemutatására, megtapasztalhatták, hogyan kell biztonságosan kezelni a rakodógépet, és milyen veszélyes üzem a motorfűrész kezelése. Büszkén mutattuk meg iskolánk vadasparkját is.
A komoly túrának is beillő programok után pihenőként élhették meg, hogy a kastélyban található két kiállítás megtekintésére invitáltuk a hozzánk látogatókat. Az egyik, a megújult iskolatörténeti kiállításunk, amely tisztelgés az elődök, a hagyományok, az elmúlt 60 év előtt, a másik pedig iskolánk névadójához, Széchenyi Zsigmondhoz kapcsolódó emlékszoba. Büszkén mutattuk meg a megújult erdészeti interaktív kiállítást, bemutatótermet is, amely a szakma igazi szépségeit tárta az érdeklődő szemek elé.
Kérdések, válaszok, érdeklődő arcok, saját tablójukat kereső édesapák, a sok újdonságtól, komoly témáktól visszahúzódó gyerekek, de csillogó szemek. Ezek mind-mind hozadékai voltak a mai napnak. Köszönjük, hogy eljöttek hozzánk, bízunk benne, hogy iskolánk megnyerte a tetszésüket, és tavasszal a mi intézményünket választják gyermekükkel együtt, hogy a szőcsényi család részesei legyenek!
Írta: Mózes Brigitta
Fotó: Buzás János
A galériához kattintson a képre!
A galériához kattintson a képre!






















































