Fő tartalom átugrása

Kárókatonák lepték el Fonyód környékét

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2025. január 03. Péntek, 13:56

e18ebc051a674ad399a303ab6a7d9724

Kárókatonák lepték el Fonyód környékét, melyre Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. vezetője a közösségi médiában hívta fel a figyelmet. Idén késve érkeztek a kárókatonák, ez volt az első észlelés a Balatonnál.

 

 

A kárókatonák jelenlétéről csak ennyit posztolt a vezérigazgató: „Új év, régi probléma”. Fonyódon készített csütörtöki videójában több ezer madarat filmezett le. Mint mondta, idén késve érkeztek, ez volt az első észlelés.

A Baltikumból érkeznek ezrével a kárókatonák

Fonyódnál egyetlen reggel alatt 6-7 ezer kárókatona is megfigyelhető, ami a Balaton térségében általában 5-10 ezer egyedet jelent. A Baltikumból érkeznek, hogy a jégmentes tavon táplálkozzanak. Egyetlen madár napi 60-80 dekagramm halat fogyaszt, így több ezer példány jelenléte napi több tonna hal elvesztését okozhatja

– mutatott rá a Balatont érintő problémára Szári Zsolt.

A kárókatonák kilövési kvótája

A vezérigazgató szerint a nagy kárókatonák elleni védekezés komoly akadályokba ütközik. A Balatonon rendkívül korlátozott a kilövés lehetősége, amelyet szigorú kvóták szabályoznak. A Balatoni Halgazdálkodási Zrt. ezer hektáros halastavain 2000 madár kilövésére van engedély. 

Különben nem lenne halunk, amit a Balatonba telepíthetnénk. Mindent kizabálnának, ha nem védekeznénk

– fogalmazott Szári Zsolt.

A Balatonon más a helyzet a kárókatonák kilövését illetően.

A Balaton 60 ezer hektáros területén a védekezés szinte lehetetlen, mivel a madarak gyorsan és kiszámíthatatlanul mozognak. Rendszeresen „követhetetlen” helyszínekre vonulnak, például egyik nap a fonyódi mólónál, másnap Balatonboglárnál vagy Vonyarcvashegyen jelennek meg csapatostul. De a szigorú természetvédelmi szabályok miatt csak néhány pozícióra kaptunk engedélyt

– mondta a vezérigazgató.

Kiemelte, pénteken például Fonyódra érkezik a halőri szolgálat három fegyveres munkatársa, hogy a sörétes puskákkal megkezdjék a gyérítést. De 10-20 madárnál többet nem lehet elejteni. A madarak azonnal továbbállnak.

A cikk folytatása itt elolvasható.

Fotó: Pixabay

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb