Fő tartalom átugrása

Siófokon is bemutatkozik a Debreceni Egyetem

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2025. február 01. Szombat, 01:57

906727dd0c3a4c5e91dff566b95c199f

Új helyszínnel bővül a DExpo: Debrecen, Szolnok és Nyíregyháza után a Debreceni Egyetem vadonatúj campusán, Siófokon is bemutatja képzési portfólióját, hallgatói szolgáltatásait, intézményi infrastruktúráját.

 

 

Február 4-én, kedden a leendő hallgatók első kézből kaphatnak információkat a felvételivel, valamint a karok képzéseivel kapcsolatban.

A Debreceni Egyetem kezdeményezése valódi mérföldkő a Siófokon és vonzáskörzetében tanuló valamennyi középiskolás számára, hiszen helyben tanulhat tovább és szerezhet versenyképes tudást, piacképes diplomát, elősegítve ezzel a régió és a város további fejlődését – közölte az Egyetem sajtóközpontja.

A Siófok Campuson képzési spektrumának széles skáláját kínálja majd az intézmény, ezek közül kiemelt hangsúlyt kap a helyi adottságokhoz és a munkaerőpiaci igényekhez igazodva a gazdaságtudomány, a turizmus, a vendéglátás, az egészségipar. Mindemellett az egyetemnek az is célja, hogy a DE tudásbázisa az együttműködő partnerekkel tervezett közös kutatásokban, a régiófejlesztésben, a szolgáltatásfejlesztésben is szerepet kapjon.

A keddi beiskolázási eseményen, a Kálmán Imre Művelődési Központban bemutatkoznak azok az egyetemi karok, melyek szeptembertől képzéseket indítanak a városban. Az új képzési helyen az Egészségtudományi Kar, a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar, a Gyógyszerésztudományi Kar, az Informatikai Kar, a Természettudományi és Technológiai Kar, a Bölcsészettudományi Kar, valamint a Gazdaságtudományi Kar kínálata lesz elérhető 2025 szeptemberétől.

Az érdeklődő középiskolások a standoknál az idei felvételi eljárásban már választható szakok mellett megismerhetik a felvételi követelményeket, a karrierlehetőségeket, emellett fontos részleteket tudhatnak meg a hallgatói életről, az egyetemi rendezvényekről, valamint a külföldi ösztöndíjakról is.

A rendezvényen általános tájékoztatót tart az intézmény kapcsán Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese és Ölvetiné Szabó Beáta, a DE Oktatási Főigazgatóság beiskolázási és továbbképzési igazgatója.

A siófoki DExpo időtartamát tekintve mindenképpen rendhagyó lesz, hiszen 10 órától egészen 19 óráig várják majd a látogatókat a Kálmán Imre Művelődési Központban.

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb