Skip to main content

Komoly áremelés jön a Balatonnál 2025-ben?

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2025. február 18. Kedd, 02:30

1739655399 bdm8n6OAV lg

A Balatont sokan még mindig csak nyári úti célnak tartják, pedig ősszel, télen és tavasszal is rengeteg élményt kínál – csak meg kell mutatni a másik arcát: a gasztronómia, a bor, a kulturális és sportesemények, valamint az aktív turizmus fejlesztése segíthet abban, hogy a tópart ne csak a strandszezonban legyen vonzó – többek között erről is beszélt a Pénzcentrumnak Princzinger Péter.

 

 

Óriási feladata a szervezetnek a nyaralók mellett a szolgáltatók szemléletformálása is, hogy elhiggyék, van értelme az egész éves nyitvatartásnak. Az interjúban a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány kuratóriumi elnöke, korábban a BalatonBike365, jelenleg a VisitBalaton365 ügyvezetője beszélt az árazásról is: szerinte annak, aki a Kádár-nosztalgiában révedezik, persze, hogy értelmezhetetlen a Kistücsök árazása, és szerinte a piac lassan kiveti magából a nyerészkedő vállalkozókat. De szóba került az örök nyári slágertéma: a horvát Adria vagy a Balaton éri-e meg jobban, illetve beszéltünk külföldi jó gyakorlatokról és a magyar tenger örökségéről, amivel mai napig küzd.

Pénzcentrum: Legyen kedves meséljen a VistiBalaton365 létrejöttének körülményeiről!

Princzinger Péter: A BalatonBike365 weboldallal és applikációval indult minden, amivel egyébként pont nem az volt célunk, hogy az emberek körbebiciklizzék a Balatont, hanem hogy távolodjanak el a parttól 5-8-10 kilométerre, fedezzék fel Vászolyt, Pécselyt, Szentantalfát, Badacsonyt, a Keszthelyi-hegységet vagy éppen a somogyi dombvidéket. Ez egy látogatómenedzsment megoldás, ami abban segítheti a térséget, hogy a jövőben ne csak az a 8-10 nagyobb település részesüljön a turisták költéseiből, amelyek a parton vannak, hanem a 177 balatoni térségi településből még legalább 80-90, ahol ugyan strandolni nem lehet, de van más izgalmas attrakció: egy kilátópont, egy sajtmanufaktúra, egy Kőröshegyi levendulás, egy Folly Arborétum, vagy egy Kápolnapusztai Bivalyrezervátum. A Balaton körül 20-30 kilométeres sávban olyan természeti csodák, olyan értékes látnivalók vannak, amelyek létezéséről a magyarok túlnyomó többsége egyáltalán nem tud.

Az oldalon és az applikáción négy évig dolgoztunk, és ezalatt az időszak alatt komoly kapcsolatrendszerünk alakult ki a helyi szereplőkkel, ezen felül létrejött egy infrastruktúra, melybe beletartoznak az útvonalakon lévő építmények, a pihenőhelyek, szervizoszlopok, táblák, kölcsönzők – létrejött egy kerékpáros turisztikai szolgáltatás együttes. Plusz lett egy 20 fős csapatunk, amiben van kerékpáros „szaki”, közgazdász, adatelemző, informatikus, bölcsész, jogász, turisztikai marketinges – tehát nagyon sokféle tudás összejött ebben a projektcsapatban. Éppen ezért a Magyar Turisztikai Ügynökséggel közösen úgy gondoltuk, erre a munkaszervezetre „rá lehetne adni egy másik kabátot” is, és elvállaltuk az általános balatoni térségi desztinációmenedzsmentet. Ez a VisitBalaton365.

Tehát akkor a Balaton térbeli kiterjesztése után az időbeli kiterjesztés lett a céljuk?

Inkább én úgy mondanám, hogy egy aktív turisztikai termékre, a kerékpározásra létrehoztunk egy szolgáltatás együttest, ami infrastruktúrából, emberi kapcsolatokból, tudásból áll, és úgy láttuk, amit mi a biciklisták, biciklis szolgáltatók vonatkozásában csináltunk, azt miért ne csinálhatnánk meg „nagyban”, az összes szereplő a vonatkozásában? Ezután egész egyszerűen az történt, hogy azt a BalatonBike365 Nkft-t, amit a projekt eredmények fenntartására hoztunk létre, átneveztük VisitBalaton365 Nonprofit Kft.-re. Az MTÜ pedig kötött velünk egy szerződést, melynek értelmében Balaton térségében a desztinációmenedzsment feladatokat mostantól mi látjuk el.

Mit tart a legfontosabb feladatuknak?

A szolgáltatók szemléletének formálását.

És az utazók szemléletformálása?

Persze az is fontos, de arra akkora szükség talán nincs, hiszen rengeteg szervezet, magazin, honlap, Facebook csoport létezik, amelyik a Balatont népszerűsíti, ezek egy része mögött van egy szervezet, egy szerkesztőség, vagy egy közösség, aki hirdetik, hogy a Balaton szép ősszel, télen és tavasszal is. Ezt rajtunk kívül is nagyon sokan mondják, ebbe a versenybe szerintünk nem kellett már beszállni. Ehelyett olyan weboldalt fejlesztettünk, amilyen még nem volt, vállaltuk például, hogy az év minden hetére három programot ajánlunk a Balaton térségében. Meg akarjuk mutatni a kétkedőknek, hogy rengeteg izgalmas esemény várja őket itt az év 3., 15. és az 52. hetében is. 100 magyarból 88 ugyanis nem tud róla, hogy a Balaton egész éves lehetőségeket kínál.

A teljes cikk itt elolvasható.

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb