Fő tartalom átugrása

Víz világnapi ingyenes túra a Nagyberekben, a Fehérvízi-lápon

Írta: hirbalaton.hu
Megjelent: 2025. február 27. Csütörtök, 01:21

vvnap 22

Az ENSZ kezdeményezésére 1993 óta minden év március 22-én tartják a Víz Világnapját szerte a világon.

 

 

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park ez alkalomból március 22-én 9 órától ingyenes túrát szervez a Nagyberekben található Fehérvízi-lápon és annak környékén, amely nemzetközi jelentőségű vizes élőhely – olvasható a nemzeti park honlapján.

A rövid túra során szóba kerül a vizes élőhelyek jelentősége. A résztvevők mélyebben megismerhetik a terület természetvédelmi vonatkozásait, az elvégzett vizes élőhely rekonstrukciós munkákat, és közben megcsodálják a berek fajgazdag madárvilágát. Nagy valószínűséggel megfigyelhetők lesznek a nagy lilikek és nyári ludak több százas csapatai, vagy a területen táplálkozó és telelő récefajok sokaságával és az általuk idevonzott ragadozómadarakkal, mint például az itt nagy számban előforduló rétisassal.

A Víz Világnapjának célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a mindenki számára elérhető tiszta víz fontosságára, az édesvízkészletek veszélyeztetettségére és a vizes ökoszisztémák sérülékenységére.

Szükséges felszerelés: az időjárásnak megfelelő ruházat, kényelmes túrabakancs (esetleg gumicsizma), távcső

Túra nehézsége: könnyű (a túrán mindenki a saját felelősségére vesz részt!)

TÉRKÉP

Információ és jelentkezés:

Szász Bence: +36 30 484 5159
Rozsics-Kiss Melinda: +36 30 664 0404
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Helyszín: Fehérvízi-láp (Balatonfenyves)
Ár: térítésmentes (előzetes jelentkezés szükséges)

 

Találkozó helye: Balatonfenyves, Imremajor után, az egykori Rigóházi majorhoz vezető aszfaltos út vége; GPS: 46.660306, 17.495118
Találkozó ideje: 2025. március. 22. (szombat), 9:00
Időtartam: 2,5 óra
Táv: 4 km

 

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb