Skip to main content

Haraszthy László Szőcsényben

Írta: Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola
Megjelent: 2025. március 13. Csütörtök, 09:00

20250312 092721

Nagy megtiszteltetés a Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium tanárainak és diákjainknak, hogy a Pro Vértes Nonprofit Zrt. szervezésében iskolánkban látogatott Haraszthy László ornitológus professzor úr.

 

 

A tanár úr volt a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) egyik alapító tagja, főtitkárhelyettese, a korábbi Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes-, majd szakállamtitkára, a WWF Magyarország igazgatója 1991- 2002. közötti időszakban. Számtalan szakmai cikk, könyv szerzője, lektora, a madarak védelmének országos és nemzetközi jelentőségű szaktekintélye.

A ragadozómadarak vadgazdálkodási és természetvédelmi jelentőségéről tartott izgalmas előadást. A nagy érdeklődésre való tekintettel, több csoport is meghallgathatta előadását.

cats0902

Több jelentős vadgazdálkodási és természetvédelmi vonatkozással bíró faj részletes ismertetését követően, felhívta a diákok figyelmét a mezőgazdasági vegyszerhasználat madarakat érintő negatív hatására, a közlekedésből, mérgezésből és egyéb emberi tevékenységből fakadó elhullások mértékére, lehetséges megoldási lehetőségeire.

Hangsúlyozta, hogy ragadozók nélkül nincs természeti egyensúly. Tisztelettel és szeretettel látjuk professzor urat újra vendégül, március 25-én.

 

 

Sport - Legfrissebb
Városunk - legfrissebb
Közelben - Legfrissebb
Interjúk - Legfrissebb
Kék hírek - Legfrissebb
Kultúra - Legfrissebb
MTI - Legfrissebb
Közérdekű - Legfrissebb