Erdőművelő, fakitermelő tanulók VIMEK gyakorlata
A Déli ASzC Széchenyi Zsigmond Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium végzős erdőművelő, fakitermelő tanulói 2025. március 3-7-ig fakitermelési gyakorlaton vehettek részt Balatonberényben a SEFAG Zrt szervezésében.
Az egyhetes gyakorlaton a tanulók egy VIMEK típusú Harvester és Forwarder kezelését ismerhették meg az Arbocus Kft. munkatársainak vezetésével.
A gyakorlat első napján Szabó Tamás a Marcali Erdészet igazgatója, Zilahy-Szabó Bence erdőművelési ágazatvezető, Rátky Mihály fahasználati ágazatvezető és az Arbocus Kft. ügyvezetője Vasas Zoltán és munkatársai köszöntötték a tanulókat.
A mindenre kiterjedő gépbemutatót és műszaki ismertetőt követően először a Forwarder kezelésével ismerkedhettek meg a tanulók, majd próbálhatták ki a gyakorlatban is (vezethették előre hátra mozgással majd a daru kezelés következett 2m-es választékok fel és leterhelése).
A Harvester kezelését is megtanulták. Mozgathatták a fejet a gépen, majd egy-egy fát ki is vághattak az erdőben, amely nagy élmény volt a tanulóknak.
A következő napokban lépésről lépésre megismerték a gépek funkciót, és egyre összetettebb munkát tudtak elvégezni. A hét második felében már a Forwarderrel az erdőben szedték össze a kivágott és eldarabolt választékokat. A gyakorlat végére mindenki magabiztosan tudta kezelni mind a két technikát.
Köszönjük a SEFAG Zrt-nek és Merczel István osztályvezető úrnak a gyakorlat megszervezését, az Arbocus Kft. munkatársainak pedig a lebonyolítást, a türelmes oktató munkát.
A galériához kattintson a képre!